Intergalaktikus Bankárklán: Az előbb említett bolygó bánkárklánjainak uniója. Saját védelmi erővel rendelkezett, és az Intergalaktikus Bankárklánban komoly befolyása volt a sith-eknek. Egy botránysorozat után a főkancellár fennhatósága alá került, aki államosította a bankokat.
Kereskedelmi Szövetség: A Galaktikus Köztársaság egyik céhe, amely kereskedelmi kartell, megavállalat és lobbicsoport is volt egyben. Komplett kereskedelmi útvonalak és bolygórendszerek fölött gyakorolt hatalmat, hadsereget hozott létre, és a neimoidiaiak vették át benne a hatalmat. A Birodalom ugyanakkor oszlatta fel, mint a Birodalmi Szenátust, tehát az Új reményben.
Ám szerinte erre szükség is van, mivel a bankszektortól felvett hitel is kell a második Halálcsillag megépítéséhez. Amikor ez felrobbant, jó eséllyel egyetlen birodalmi petákot sem törlesztettek Palpatine-ék, így a galaktikus kasszán több mint 500 trillió dollár értékű lyuk tátong az endori csata pillanatában.
Persze kérdés, milyen hatással van ez a galaxis gazdaságára: egyes szcenáriókban a válság súlyos, de kezelhető, viszont az össztermék nagyot zuhan. Más forgatókönyvek a bankszektor összedőlésével számolnak. Ha a Lázadók Szövetsége nem rendelkezik akkora vagy közel akkora pénzösszeggel, amekkora lyukat ütnek a második Halálcsillag felrobbantásával a költségvetésen, abban az esetben „a galaktikus gazdaság valószínűleg csillagászati mértékű válságba süllyed” – írja Feinstein.
Mi a helyzet a filmek Földön elért gazdasági eredményeivel? Nos, az Új reményt forgalmazó 20th Century Fox már akkor elkövette a filmtörténelem legnagyobb pénzügyi szempontú baklövését. Nem akarták, hogy az Amerikai graffitival befutott George Lucas túl nagyot szakítson a Csillagok háborújából. Így amikor Hollywood egyik legkeresettebb rendezője újratárgyalta a Foxszal a szerződését, utóbbi simán rábólintott arra, hogy Lucasé legyen a könyvek és filmzene eladási joga, valamint a folytatások ellenőrzési joga.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!