Hogy lesz itt több munkahely?

A magyar vállalatok többsége sem létszámbővítést, sem fizetésemelést nem tervez.

Gyöngyösi Balázs
2015. 12. 23. 7:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vállalkozások túlnyomó része meg van elégedve a dolgozói létszámával, és kevés cég fog álláshirdetést kiírni a következő egy évben – derült ki a kis- és középvállalati vezetők körében végzett K&H kkv-bizalmiindex-kutatásból. A létszámbővítést tervező cégek aránya ugyanis 21-ről 13 százalékra zuhant, és közülük is legtöbben csupán néhány főt fognak felvenni.

Jó hír azonban, hogy az elbocsátások aránya sem növekedett, a 3 százalékos szinten maradt. Kovács Viktor Zoltán marketing-főosztályvezető az eredményekkel kapcsolatban elmondta: a megkérdezett cégvezetők válaszai alapján továbbra sem várható a kkv-szektorban a foglalkoztatás látványos javulása. Nem mindegy azonban, mekkora a vállalkozás, ugyanis a cégmérettel párhuzamosan az elhelyezkedés esélye is egyértelműen javul. Míg a mikro- és kisvállalkozások csupán 12, illetve 13 százaléka tervez létszámbővítést, addig a középvállalatok esetében már 23 százalék ez az arány.

A fizetésekre inkább a jelenlegi jövedelem szinten tartása jellemző, hiszen a cégvezetők túlnyomó része, egészen pontosan hetven százaléka változatlan bért fog utalni a következő egy évben. Fizetésemelésre a vállalatok 22 százaléka készül a félévkori 30 százalék helyett, ilyen alacsony arány mindössze egyszer fordult elő az elmúlt tíz évben. Régiós szinten azonban jelentős eltérések vannak a bérezésben. Nagyobb javadalmazásra a Dél-Dunántúlon és a fővárosban dolgozó alkalmazottak számíthatnak a leginkább (29 és 25 százalék), míg a Nyugat-Dunántúlon dolgozók a legkevésbé (16 százalék).

Az 500 magyarországi székhelyű, kétmilliárd forint éves árbevétel alatti társaság megkérdezésén alapuló kutatás arra is rávilágított, hogy a kkv-k bővítési szándékát túlzottan az sem befolyásolja, mely ágazatban érintettek. Nincsenek jelentős eltérések, míg a mezőgazdaságban tevékenykedők 12 százaléka tervezi növelni az állományt, addig ez az arány a kereskedelemben dolgozóknál 14 százalék. A béreket érintő kérdésekre adott válaszokban nagyobb a szórás, de az összesítés alapján Budapesten és Pest megyében a munkavállalók 8 százalékának csökkenni fog a bére 2016-ban.

A fővárosban a fizetések 66 százaléka marad változatlan, ugyanez a mutató a központi régióban 71 százalék. A K&H és a GfK 2004 óta kérdezi negyedévente a cégvezetőket, a kutatásában a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és annak várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv-bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire ítélik fontosnak a vállalkozások.

Az Európai Bizottság legutóbbi elemzése szerint az unióban az új munkahelyek 85 százalékát a kis- és középvállalkozások hozzák létre. Az EU-ban a kkv-k adnak munkát a foglalkoztatottak 67 százalékának, 22,3 millió cégről és 90 millió dolgozóról van szó.A brüsszeli testület szerint Magyarországon a szektornak még mindig nem sikerült tartós fellendülést elérnie, pedig az uniós átlagnál nagyobb, 70 százalékos a kkv-k részaránya. A bizottság ajánlása szerint növelni kell az átláthatóságot, hogy csökkenjen a bürokratikus teher, a korrupciós kitettség, illetve hogy javuljon a verseny. Fokozni kell a kkv-k innovációs támogatását is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.