Álom marad a hazai busz?

Inkább használt járművek beszerzését támogathatja a készülő Volán-tender.

Bodacz Péter
2016. 01. 20. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, a Volán-társaságok flottafrissítésénél sem jut majd lehetőséghez a hazai buszgyártás – véli Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Egyesületének (Mabusz) elnöke. Bár a közúti személyszállítási iparág jövő évtől esedékes liberalizációja és az emiatt időszerű Volán-flottafrissítés során az állam helyzetbe hozhatná a nemzeti buszgyártást, úgy tudjuk, a szaktárcánál inkább olyan pályázati kiíráson dolgoznak, amivel legfeljebb a használt külföldi buszokat beszállító importőrök járnak jól.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a múlt héten tájékoztatott arról, hogy tavasszal írják ki a régóta várt buszos pályázatot, de részleteket nem árultak el. A tender várhatóan április 2-án, két nappal az unió által szabott határidő előtt jelenik meg: olyan cégek indulhatnak rajta, amelyeknek az uniós előírásoknak megfelelő járművei átlagosan nem régebbiek tíz évnél. Így a pályázat nem a Volán gépállomány-beszerzéssel történő frissítését jelenti, hanem hogy szerződéses alvállalkozók végezzék el a munkát a megfelelő korú és műszaki állapotú buszállományukkal.

Szó sincs tehát arról, hogy a Volánok – tíz évnél jóval magasabb átlagéletkorú – flottáit és kapacitásait fejlesztenék, miközben a jövőre az ágazatban megjelenő magáncégek buszparkja és így szolgáltatási minősége is minden bizonnyal jobb lesz. Nagyon úgy fest, hogy kizárólag azért írják ki a tendert a hatóságok, mert az uniós szabályok szerint már nem hosszabbíthatók meg a közszolgáltatási szerződések, amelyeket a Volán-társaságok jogutódjaként létrejött közlekedési központokkal kötöttek.

Vincze-Pap Sándor szerint mindez arra utal, hogy – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – nem lesz központi buszbeszerzés, hanem a cégek használt, 6-8 éves buszokat szereznek majd be külföldről, így tartható a flotta tíz év körüli átlagos kora. A szervezet elnöke szerint ez a megoldás a költségvetés pillanatnyi szempontjait veszi alapul, nem pedig a nemzetgazdaság hosszú távú növekedését, hiszen a tervezett lépés most nem kerül egy fillérjébe sem az államnak. A hazai buszgyártás helyzetbe hozása több száz járműre vonatkozó megrendeléssel ugyanakkor igen nagy kiadást jelentene. Más kérdés, hogy ezzel olyan iparág erősödne, amely – szemben az éves szinten több tízmilliárdos támogatást élvező autóiparral – jelentős hazai hagyományokkal és hozzáadott értékkel rendelkezik, ráadásul optimális esetben több ezer embernek adna munkát.

Vincze-Pap Sándor azon a véleményen van ez ügyben, a jelenlegi körülmények között arra sincs mód, hogy a nemzetközi piacon labdába rúgjon az ágazat, hiszen évi 100-150 busz gyártása még referenciának is kevés, noha a hazai járművek mindenben megfelelnek a legmagasabb nemzetközi elvárásoknak. A hajtáslánc és a futómű a legtöbb gyártónál ugyanazoktól a beszállítóktól származik. A Mabusz elnöke kitért arra is, hogy évente 5-600 busz gyártására lennének képesek a hazai gyártók, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján nincs ok az optimizmusra, mivel a magyar buszgyártás válsága az utóbbi tíz évben született döntéseknek köszönhető.

A behozatalban érintett vállalkozások ugyanakkor derűlátók: a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) évindító sajtótájékoztatóján Dér Péter, a szervezet elnökségi tagja arról beszélt, hogy az autóbuszpiac növekedni fog, mivel 2016. december 31-én lejár a Volán-társaságok közszolgáltatási szerződése, és a tenderezés a járműállomány alakulására kedvezően hathat. Az MGE prognózisa szerint a 2015-ben behozott 546 buszhoz képest idén 10 százalékos növekedés várható, azaz nagyságrendileg annyi, amennyit a hazai ipar elő tudna állítani.

A Solaris nyerte az M3 metrópótlására beszerzendő 75+75 darab komplett csuklós busz szállítására kiírt BKV-tendert – értesült az Omnibusz.blog.hu. A győztes után a Mercedes Conecto, majd a Scania Citywide következett. A Solaris Urbino típusú csuklós buszai klímásak, alacsony padlósak, dízelüzeműek, és készen érkeznek majd Budapestre az erről szóló szerződés aláírását követő fél évben. Az elmúlt két évben (2014–2015-ben) egyébként a budapesti, illetve az agglomerációs tömegközlekedésben összesen 325 új vagy felújított autóbuszt állítottak forgalomba vagy rendelt meg a BKV, és ezek közül mindössze 15 volt magyar gyártású. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.