Betesz Amerikának a visszafelé elsülő fegyver

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A történelmi mélységekbe jutott olajárak miatt szépen lassan teljesen ellehetetlenül a palaolaj kitermelése.

Ruzsbaczky Zoltán
2016. 01. 22. 14:51

Ez már csak azért is érdekes, mert pont ez a két ország az, amelyik a publikus információk alapján a legolcsóbban, hordónként körülbelül 10 dolláros áron tud kőolajat a felszínre hozni.

„A további csökkenés hatalmas válságba sodorhatja az olajexportáló országokat, ami komoly politikai feszültségekhez vezethet” – véli Barta Judit.

Ezekben a hetekben egyre többen sürgetik a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét (OPEC), hogy a benne résztvevő államok állapodjanak meg végre a termelés visszafogásáról.

A szakértő viszont borúlátó, szerinte nem lesz OPEC-egyezség. „Az OPEC-tagországok a hetvenes éveket leszámítva a termeléscsökkentési megállapodásokat soha sem tartották be, de a termelést így is csak mindössze 10-15 százalékkal lehetséges visszafogni” – állítja Barta Judit, hozzátéve: ha csökkentik is a termelést, a felhalmozott készletek miatt még egy évig tartana, hogy ennek komoly hatását érezzük.
Érzékeltetésül: 2015-ben napi 94,6 millió hordós 2015-ös átlagos kőolajigény mellett 96,5 millió hordó/nap körüli volt a kínálat, azaz napi 1,9 millió hordós volt a túltermelés.

Ismert, az OPEC 2015 nyara óta olajpiaci részesedésének megvédését helyezte a kitermelési és exportpolitikájának középpontjába. Vagyis a tagországok megpróbálják olyan olcsón és olyan mennyiségben eladni a „fekete aranyat”, hogy azzal jelentősen csökkentsék az árszintet, és a versenytársaknak ne érje meg kitermelni és eladni saját olajukat. A cél természetesen a riválisok megszorongatása, tehát a magas költséggel termelő új források, például az amerikai palaolaj kiszorítása a piacról. Az ellene korábban hozott nemzetközi szankciók feloldásával ráadásul Irán is visszatér, ami tovább lökheti az árakat a mély felé.

Mindez azt is jelenti, hogy az OPEC-országok a saját korábbi döntéseiktől szenvednek most, úgy, hogy azokat éppen a konkurencia kiszorításának érdekében hozták, vagyis gyakorlatilag a saját fegyverük okoz nekik súlyos sebeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.