Csúcsra járt tavaly az állami pénzmosoda

A stabilitás számlákon már több mint 91 milliárd forint landolt, és 1330 bűnbánó adócsaló élt a lehetőséggel.

Wiedemann Tamás
2016. 01. 27. 4:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kis túlzással azt lehet mondani, hogy „bankot robbantott” az állami pénzmosoda, miután tavaly 2014-hez képest 40 százalékkal nőtt a pénzintézeteknél elérhető stabilitás megtakarítási számlákon (smsz) elhelyezett összeg. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint tavaly 720 magánszemély nyitott smsz számlát, amelyen 53,3 milliárd forintot helyezett el. (Ahogy lapunk korábban beszámolt róla, 2014 végéig 610 számlát nyitottak, ezeken 37,8 milliárd forintnyi jövedelem landolt.) A program indulása óta a bűnbánó adócsalók már 1330 kontót nyitottak, és 91,1 milliárd forintot hoztak haza a nagyrészt offshore-helyszíneknek tartott országokból.

A tavalyi utolsó negyedév egyértelmű rekordnak számít, mivel a korábbiakhoz képest tömegesen veszik igénybe azt a lehetőséget, hogy az anonimitást nyújtó amnesztiával éljenek: 345 magánszemély helyezett el 29,1 milliárd forintot a bankokban. Ebben két dolog játszhatott közre. Tavaly nyáron módosult a jogszabály, amely szerint ha magánszemély legalább ötmillió forintot helyez el ezen a speciális kontón, akkor húsz, de egy év után már csak tíz százalék adó megfizetése mellett legalizálhatja korábban be nem vallott jövedelmét. Ez a szabály július óta érvényes, korábban legalább négy évig kellett a számlán tartani a pénzt ahhoz, hogy hasonlóan kedvező adókulcs mellett lehessen teljesen legalizálni a pénzt.

A nyári jogszabály-módosítás a gyakorlatban azt jelenti, hogy jóval alacsonyabb adókulccsal veheti ki a pénzét az az ügyfél, aki a jövedelmét éveken át eltitkolta, vagy frissen megkereste, ám nem adózott utána. Az, hogy a gyakorlatban egy év után, tízszázalékos adó megfizetését követően bárki tisztára moshatja az adózatlan jövedelmét, nemcsak arra ösztönzi a csalókat, hogy külföldről hazahozzák a jövedelmeiket, hanem az itthoni vállalkozókat is adóelkerülésre csábítja. A kormány ugyanis olyan kiskaput nyitott a jogszabály-módosítással, amely a rendkívül magas áfa jellemezte adókörnyezetben a kiterjedt szürkegazdaságnak kiszámítható menekülőutat kínál. A 27 százalékos áfa és az élőmunkát terhelő 50 százalékos magyar adóék mellett könnyen elképzelhető, hogy sokan inkább zsebbe kérik a munkáért járó összeget, majd a megtakarítási számlán egy év után legalizálják.

Az smsz-nyitás tavaly év végi felfutásában emellett az is közrejátszhatott, hogy egyre nagyobb a nemzetközi nyomás az adóparadicsomokon, legfőképp Svájcon. Az smsz nyolc magyarországi pénzintézetnél vehető igénybe, a bankoknak van ugyan adatszolgáltatási kötelezettségük, ám ez a számlatulajdonos azonosítása nélkül történik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.