Tavaly több mint 30 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára, az idei év eleje óta pedig további csaknem 20 százalékkal lett olcsóbb a fekete arany. A Brent-kőolajat tizenkét éves mélyponton jegyzik 30,41 dollárral, míg az amerikai West Texas Intermediate-tel 29,93 dollárért kereskednek.
Tíz dolláros olajárra – amit már most is valószínűnek tartanak – legutóbb csaknem húsz éve, 1998-ban, az ázsiai gazdasági válság tetőpontján volt legutóbb példa, a mostani, 30 dollár körüli szintért pedig 2009-ig kell visszamenni az időben.
Nemrégiben még Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap francia igazgatója is arról beszélt, hogy az alacsony árak akár hosszú távon is megmaradhatnak.
Az olajár tartós csökkenésének hátterében az áll, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) tavaly nyár óta olajpiaci részesedésének megvédését helyezte termelési politikájának középpontjába. Vagyis a tagországok megpróbálják olyan olcsón és olyan mennyiségben eladni a „fekete aranyat”, hogy azzal jelentősen csökkentsék az árfolyamot, és a versenytársaknak ne érje meg kitermelni és eladni saját olajukat. A cél természetesen a riválisok megszorongatása, tehát a magas költséggel termelő új források, például az amerikai palaolaj kiszorítása a piacról.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a nemzetközi szankciók feloldásával a szintén jelentős kőolajkinccsel rendelkező Irán is visszatér a piacra, tovább növelve ezzel a kínálatot.
Az árszint újbóli emelkedésére a legfőbb remény az lenne, ha az OPEC tagjai megállapodnának a termelés visszafogásáról. A 13 tagországot számláló együttműködés ugyanakkor korábban azt közölte: csak akkor vállalnának bármi ilyesmit, ha nemcsak ők, hanem az OPEC-en kívül álló nagy termelők, például Oroszország is így tenne. A Standard Chartered – a bank, ahogy említettük, már tíz dolláros olajat vizionál – elemzésében egyébként szintén úgy látja, hogy csak akkor lehet biztosat mondani az áresés végéről, ha az egész piac meg tud egyezni abban, hogy túl messzire mentek. A pénzintézet szerint erre valószínűleg akkor lesz esély, ha már tényleg nagyon alacsony lesz a kőolaj értéke.
Hogy kinek mennyire éri meg az alacsony ár, jól jelzi az a tavaly év végi összesítés, amely szerint Szaúd-Arábia és Kuvait hordónként 10 dolláros áron tud olajat kitermelni, Irak esetében ugyanez a szám 10,7 dollár. Az Egyesült Államoknak átlagosan 36, Kanadának 41, Brazíliának 49 dollárjába kerül egy hordó nyersolaj felszínre hozása.
Korábbi összeállításunkban azt írtuk: ha hordónkénti húsz dollár alá csökkenne a kőolaj világpiaci ára, az már több olajtermelő arab országnak sem kedvezne. Ha ugyanis tényleg ennyire lecsökkenne az árszint, akkor – a kevésbé olcsón termelő arab országok kiesése miatt – szinte azonnal megszűnne a most tapasztalható túlkínálat, az árak pedig újból emelkedni kezdenének. Hogy így lesz-e, arra természetesen még mindig korai nagy összegben fogadni.
Elemzések szerint ugyanakkor az alacsony árakra nemcsak azért kell számítani, mert túltermelés mutatkozik, hanem azért is, mert Kína gazdasága a vártnál is jobban lassul, ha hihetünk a számoknak. Márpedig ez azt jelzi, hogy a korábban rengeteg nyersanyagot fogyasztó távol-keleti óriás részéről visszaeshet a kereslet a kőolaj iránt.
Noha régebben a geopolitikai feszültségek, konfliktusok garantáltan növelték az olaj árát, most még az iráni–szaúdi szembenállás sincs rá ilyen hatással, inkább az mutatja – mivel mindketten a szervezet tagjai –, hogy az OPEC nagyon messze van még a sokak által sürgetett megállapodástól.
