Újabb állami segítséget kaphatnak a tejtermelők

Áfacsökkentésre is számíthatnak az alacsony átvételi áraktól szenvedő tehenészetek.

Tóth László Levente
2016. 02. 15. 6:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) is szükségesnek tartja a tej áfájának csökkentését, ez derül ki abból a javaslatcsomagból, amelyet a tárca készített az ágazat problémáinak orvoslására. Czerván György, az FM agrárgazdaságért felelős államtitkára lapunknak elmondta: szeretnék, ha a közétkeztetésben nagyobb arányt képviselnének a hazai előállítású tejtermékek. Ehhez jönne még a nagyobb élelmiszer-kereskedelmi, tejtermék-kereskedelmi cégek kötelező regisztrációja bizonyos árbevételi érték felett. Miután pedig a tejfelvásárlás kétharmadát négy nagy cég végzi, szükség lenne e társaságok élelmiszer-ipari fejlesztési lehetőségeinek a megteremtésére is. Az áfacsökkentés mellett a termelők egyéb támogatására is javaslatot tesz a tárca.

A szakma egyetért abban, hogy sürgős lépésekre van szükség, mert napjainkban a magyar tejtermelőket jóformán csak a támogatások tartják életben. Magyarországon a nyers tej országos termelői átlagára literenként 78,68 forint volt 2015 decemberében, kiviteli ára pedig 80,16 forint. Utóbbi egy hónap alatt 9 százalékkal, egy év alatt 8 százalékkal esett, és 2 százalékkal haladta meg a belpiaci árat. Szűkülnek tehát a tejágazat lehetőségei.

Tejágazati szereplők lapunknak 74-75 forintos literenkénti átvételi árakról számoltak be, szemben a 2014-ben tapasztalt 112-113 forinttal, ami 34 százalékos csökkenés. Ez egy nagyobb tehenészetnél mintegy 80 millió forint árbevétel-kiesést is jelent éves szinten, változatlan input árak mellett – hívták fel a figyelmet.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint 10 százalékkal több nyers tejet vásároltak fel tavaly, mint az előző évben, ugyanakkor éves szinten a nyers tej termelői átlagára 80,38 forint volt literenként, azaz 2014-hez viszonyítva 22 százalékkal csökkent. Az átlagos kiviteli ár 79,94 forint volt 2015-ben, ami 27 százalékos csökkenést jelent egy év alatt. A tehenészetek elhelyezkedését jól mutatja, hogy a nyers tej 59 százalékát vásárolták fel a Dunántúlon, 36 százalékát az Alföldön, és mindössze 5 százalékát Észak-Magyarországon.

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint a tejágazat megsegítéséhez az első és legfontosabb lépés a fogyasztói tej általános forgalmi adójának (áfa) 5 százalékra csökkentése, ezt tartalmazza az a javaslatcsomag is, amelyet már az elmúlt év novemberében átadtak a kormánynak. (A fogyasztói tej és a tejtermékek zöme jelenleg a 18 százalékos áfa-kategóriába tartozik, csupán a desszerttermékeket terheli 27 százalékos áfa.) A terméktanács a költségvetés kímélése érdekében csak a fogyasztói tejekre – ultrahőkezelt (UHT) tejre, friss tejre – kérte az áfacsökkentést. Előzetes számításaik alapján ez a költségvetés számára 12 milliárd forint kiesést eredményezne, de ezt kompenzálnák a befizetett adók, ha az országba illegálisan érkező 200 millió liter tejet a magyar ipar tudná előállítani.

Az idén februárban mindenesetre 2,8 milliárd forint tejtámogatást fizetnek ki a termeléshez kötődően, ezzel a teljes összeget megkapják a jogosultak, de a válságkezelés részeként márciusban újabb 5-6 milliárd forintra számíthatnak a magyar tejtermelők. – A tejtermelők kifizetése prioritást élvez, jóval a június 30-ai határidő előtt jutnak a támogatáshoz – ígérik az illetékesek.

– A tejtermelők az idén átmenetileg és tartósan is számíthatnak kiemelt állami támogatásra – közölte legutóbb a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János elmondta: a kabinet felhatalmazta a földművelésügyi minisztert, tegyen javaslatot a súlyos problémákkal küzdő ágazat megsegítésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.