A VOSZ-szal egy hullámhosszon van a kérdésben a Futó Péter vezette Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ). A magyar gazdaságra és a vállalkozásokra – a szövetség olvasatában – nagy nyomás hárul a nemzetközi versenytársak részéről: egy plusz munkaszüneti nap csökkenti a GDP-t, becslések szerint mintegy 0,3–0,4 százalékkal. Az időzítés pedig a lehető legrosszabb a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint az egyre általánosabbá és súlyosabbá váló munkaerőhiány miatt, hiszen így az éves munkaidőalap mintegy fél százalékkal csökken.
– Nagyszombaton biztosan hosszabbak lesznek a sorok, a háziasszonyok egy része bosszankodhat, de a kérdéssel csak azután foglalkozunk érdemben, ha már látunk egy jogszabálytervezetet
– fogalmazott lapunknak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György kiemelte: a nyitva tartást a kereskedelmi törvény és a munka törvénykönyve is befolyásolja, de a munkaszüneti napok közé ékelődő közbenső napokra a gyakorlatban az a jellemző, hogy az élelmiszerboltok kinyitnak, az iparcikkek terén viszont vegyes a kép. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint lesznek kereskedelmi cégek, amelyeket előnyösen, és olyanok is, amelyeket hátrányosan érint a plusz munkaszüneti nap.
Csóválják a fejüket a kereskedelemben fajsúlyos üzletláncok, de nyíltan nem szegülnek szembe a kormányfővel. A Spar lapunk érdeklődésre arról tájékoztatott, hogy egy-egy ünnepnapot minden esetben jelentős felkészülés előz meg mind logisztikai szempontból, mind az áruházi munkaszervezés szintjén. Az üzletlánc hangsúlyozta: áruellátási szempontból nehézséget okoz majd a tervezett új ünnepnap. A Lidl azt közölte, hogy a vállalat a munkafolyamatokat a mindenkori szabályozásnak megfelelően alakítja. A G’Roby a változást tudomásul veszi, jogkövető vállalkozásként azon dolgozik, hogy minden hatályos előírás mellett a vásárlók igényeinek is megfeleljen.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!