A beilleszkedésnél a legnagyobb nehézséget az egyetemi infrastruktúrához és az ügyintézéshez való alkalmazkodás, valamint a befogadó közeg megismerése és mentalitása jelentette. Mindhárom helyen a lakhatás, a hétköznapi szituációk (bevásárlás, szolgáltatások igénybevétele stb.) megoldása tűnt a legegyszerűbbnek.
Az eredmény elgondolkodtató: a hallgatók többsége bérelt lakásban lakik, ez jó anyagi helyzetre utal, sőt vannak lakásvásárlók is, igaz, kis arányban. Debrecenben költik átlagosan a legtöbb pénzt a nemzetközi hallgatók, majd Szeged, végül Pécs következik a sorban. A külföldiek alapvetően jól érzik magukat nálunk, de megemlítették, hogy a szórakozóhelyek, és sokszor a főbérlők is plusz pénzt szeretnének róluk legombolni, amikor megtudják, hogy külföldiek.
A 11 ezer külföldi hallgató évente 22,12 milliárd forintot költ el nálunk, ehhez jön még a tandíjként befizetett 20,8 milliárd. A kutatók becslése szerint ez azt jelenti, hogy a három városban átlagosan egy külföldi hallgató 1,2 városi munkahelyet teremt, vagyis összességében tizenháromezer embernek adnak munkát. (Összehasonlítva a nemzetközi arányokkal: az Egyesült Államokban, eltérő ár- és bérszínvonal, valamint tandíjak mellett, hét külföldi hallgató három állást tartott fenn a 2013–2014-es tanévben.) Az elköltött pénz még a megyei GDP-ben is kimutatható: Baranya, Csongrád és Hajdú-Bihar esetében az éves GDP 0,6 százaléka.
Ez a kutatási módszer arra is kiválóan alkalmas lenne, hogy a Budapesten tanuló külföldi diákoknak (így a CEU-n tanuló 1100 főnek is) a magyar gazdasághoz való hozzájárulását is feltérképezzék. Így pontosan tudnák, mennyit veszítünk, ha elköltözik az intézmény.
