Néhány napja megírtuk: a budapesti CEU a második lett a Times Higher Education’s (ebben a brit szakfolyóirat a világ felsőoktatási intézményeit rangsorolja) azon listáján, amelyik a külföldi hallgatók arányát elemezte. A Soros György alapította intézménybe 117 országból érkezett a jelenleg ott tanuló 1500 diák, a külföldiek aránya 77 százalék. Adott a kérdés, vajon ők mennyit költhetnek Magyarországon.
Ilyen kutatást nem találtunk, készült viszont egy másik a vidéki városokban tanuló külföldiek kapcsán. M. Császár Zsuzsanna vezetésével három egyetem nyolc kutatója vizsgálta meg tudományos módszerekkel, hogyan járulnak hozzá a nálunk tanuló külföldi diákok Pécs, Debrecen és Szeged gazdaságához. (Egyébként Magyarországon a 2016–2017-es tanév első félévében az összes felsőoktatási hallgató közül a külföldiek száma több mint 28 ezer volt, közülük a legtöbben Budapesten tanulnak.) Az őszi adatok alapján a három érintett város közül Debrecenben tanult a legtöbb külföldi (4321), a pécsi, valamint a szegedi egyetem szinte főre pontosan 3200 külföldi diákot fogadott, ám az utóbbiak között jelentős a határon túli magyarok száma.
A lex CEU-t érintő összes cikkünket, írásunkat idekattintva tudja elolvasni.
A külföldi hallgatók jelenléte egy egyetem, valamint a székhelyéül szolgáló város, és tágabb értelemben a célország számára gazdasági hasznot jelent. Ez a haszon közvetlen módon a tandíjakban és a megélhetés során elköltött összegekben ölt testet. Kérdőíves és fókuszcsoportos felmérés során helyszínenként 500-500 külföldi diákot kérdeztek meg. Az egyetem kiválasztásánál mindhárom mintában az egyetem hírneve és elismertsége ötven százalék körüli bejelölési arányt kapott. Az ország kultúrája, valamint a város vonzereje jelentős szegedi és pécsi fölényt mutat, Debrecenben a tandíjak mértéke volt vonzó. A nemzetközi hallgatók informálódásában, valamint egyetemválasztási döntésében egyértelműen nagy szerepet játszanak a személyes kapcsolatok és ajánlások, így hatványozottan fontos, hogy az ideérkező hallgatók pozitív képet kapjanak az egyetemről és a városról egyaránt, hiszen így nagyobb eséllyel fogják ajánlani ismerőseiknek is.
A beilleszkedésnél a legnagyobb nehézséget az egyetemi infrastruktúrához és az ügyintézéshez való alkalmazkodás, valamint a befogadó közeg megismerése és mentalitása jelentette. Mindhárom helyen a lakhatás, a hétköznapi szituációk (bevásárlás, szolgáltatások igénybevétele stb.) megoldása tűnt a legegyszerűbbnek.
Az eredmény elgondolkodtató: a hallgatók többsége bérelt lakásban lakik, ez jó anyagi helyzetre utal, sőt vannak lakásvásárlók is, igaz, kis arányban. Debrecenben költik átlagosan a legtöbb pénzt a nemzetközi hallgatók, majd Szeged, végül Pécs következik a sorban. A külföldiek alapvetően jól érzik magukat nálunk, de megemlítették, hogy a szórakozóhelyek, és sokszor a főbérlők is plusz pénzt szeretnének róluk legombolni, amikor megtudják, hogy külföldiek.
A 11 ezer külföldi hallgató évente 22,12 milliárd forintot költ el nálunk, ehhez jön még a tandíjként befizetett 20,8 milliárd. A kutatók becslése szerint ez azt jelenti, hogy a három városban átlagosan egy külföldi hallgató 1,2 városi munkahelyet teremt, vagyis összességében tizenháromezer embernek adnak munkát. (Összehasonlítva a nemzetközi arányokkal: az Egyesült Államokban, eltérő ár- és bérszínvonal, valamint tandíjak mellett, hét külföldi hallgató három állást tartott fenn a 2013–2014-es tanévben.) Az elköltött pénz még a megyei GDP-ben is kimutatható: Baranya, Csongrád és Hajdú-Bihar esetében az éves GDP 0,6 százaléka.
Ez a kutatási módszer arra is kiválóan alkalmas lenne, hogy a Budapesten tanuló külföldi diákoknak (így a CEU-n tanuló 1100 főnek is) a magyar gazdasághoz való hozzájárulását is feltérképezzék. Így pontosan tudnák, mennyit veszítünk, ha elköltözik az intézmény.
