Több száz eurós kártérítés plusz a repülőjegyek ára, valamint a hazajutás és a táplálkozás költségeinek fedezése is jár azoknak az utasoknak, akik a Ryanairrel utaztak volna Madridból Budapestre, de a fapados légitársaság végül Pozsonyban hagyta őket – közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). Az eset július 26-án történt: a Ryanair járata a Ferihegy feletti vihar miatt előbb várakozásra kényszerült s a Balaton felett tett néhány kört, majd a szlovák főváros felé vette az irányt. Az utasok panaszai később ellepték a világhálót: ezek szerint bár a Ryanair munkatársai korábban ígéretet tettek arra, hogy mindenkit Budapestre szállítanak buszokkal, ez nem történt meg, így a 27-ére virradó éjjelen és a reggeli órákban mindenki egyénileg volt kénytelen megoldani a továbbutazást. A beszámolók szerint többórányi várakozás – várakoztatás – után többen elindultak szállást keresni, vagy a pozsonyi pályaudvarokat vették célba annak reményében, hogy találnak éjjel is Pozsonyból Budapestre tartó vonat- vagy buszjáratot. Mások Mosonmagyaróvárra taxiztak át, de akadt olyan is, akik taxival utazott egészen Budapestig. Néhány utas pedig felfért egy Prágából a magyar fővárosba tartó buszra. A beszámolók szerint összesen 150 embert hagyott cserben az ír diszkont-légitársaság. Az Index.hu beszámolója szerint ráadásul az egyik utas a repülőgépek mozgását mutató nyilvános portálon, a Flightradaron kiszúrta, hogy gépük 27-én a reggeli órákban – vélhetően üresen – átrepült Budapestre, és többórányi késéssel ugyan, de szolgálatba állt. Az indulatokat fokozta az is, hogy a biztosítónál érdeklődő utasok azt a tájékoztatást kapták: időjárási okok miatti járatkimaradás esetén nem jár semmilyen kártérítés.
A Ryanair az üggyel kapcsolatban eddig semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adott ki, de egyelőre nem tudni, milyen módon kívánja kárpótolni – illetve kárpótolja-e egyáltalán – a magára hagyott utasokat. Mint ugyanakkor a FEOSZ felhívja rá a figyelmet, jelen esetben nem áll meg az időjárási okokra való hivatkozás. A szervezet lapunknak eljuttatott közleménye szerint semmilyen körülmények között nem teheti meg egy légitársaság, hogy ne gondoskodjon utasairól és ne biztosítson hazajutási lehetőséget a fogyasztóknak. A szövetség szerint az eredetitől eltérő célállomás miatt a fogyasztókat megilleti mindazon jog, amelyek egyébként egy törölt járat utasait megilletik. Ilyen esetben az utasok választhatnak aközött, hogy a jegy árát – részben vagy egészben – visszatérítik, vagy az átfoglalás lehetőségével élnek. – A járattörléskor járt volna az ingyenes étkezés, frissítő, továbbá két telefonhívás, faxüzenet vagy e-mail-küldés lehetőségének biztosítása. Azok az utasok, akik nem kaptak ellátást, és emiatt saját költségre vásároltak ételt, frissítőt, visszakérhetik ezek árát. Fontos, hogy megőrizzék a bizonylatokat, amelyeket a vásárláskor kaptak, mert ezzel tudják bizonyítani a költségek felmerültét – közölte a FEOSZ, amely szerint számla ellenében a Pozsonyból Budapestre jutás költségeit is köteles fedezni a Ryanair. Ezenfelül minden utast megillet a kártalanításhoz való jog is, ez a repülőút hosszától függően 250-600 eurónak megfelelő összeg.