Érdemes alaposan megnézni a fogyasztóbarát hiteleket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ugyanolyan kamatfeltételekkel a minősített hitel mellett teszi le a voksot a szakértő.

Hajdú Péter
2017. 08. 02. 16:56

– Ezért azt tanácsolom mindenkinek, amennyiben ugyanolyanok a fizetési, illetve a kamatfeltételek egy fogyasztóbarát és egy piaci kölcsönnél, akkor mindenképpen az előbbit érdemes választani. Ezeknél a kölcsönöknél ugyanis legfeljebb 15 nap lehet a hitelbírálati idő, azaz az értékbecslés kézhezvételétől számított fél hónapon belül dönteni kell a banknak a hitel odaítéléséről, vagy annak megtagadásáról. A folyósítás feltételéül szabott feltételek teljesítésétől számított két napon belül pedig utalnia kell a hitelt a hitelintézetnek, s a folyósítási díj is legfeljebb 0,75 százalék, legfeljebb 150 ezer forint lehet. Az esetleges előtörlesztés díja pedig az éppen visszafizetett összeg egy százalékánál nem lehet magasabb. Ha ezeket a tényezőket figyelembe veszi az ember a döntés előtt, úgy sok fölösleges aggódástól megkímélheti magát, például hogy időben érkezik-e a pénz a lakásvásárlásnál.

Fontos tudni, hogy a prémium ügyfelek – banktól függően havi 300-600 ezer forint érkezése a számlára – eddig is kiemelkedően kedvező feltételek mellett kaptak hitelt, számukra tehát nem jelent előnyt a fogyasztóbarát hitel. Az átlagos ügyfélnek azonban mindenképpen érdemes alaposan végignézni a fogyasztóbarát hiteleket, mert biztosan talál köztük olyat, amely megfelel igényeinek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.