Bár a technológia adott, az akkucellák gyártása nagyon drága, nem biztos, hogy megéri az autógyártóknak maguknak előállítani, valószínűleg jobb ráhagyni az ázsiai gyárakra. Matthias Müller Volkswagen-vezér néhány éve kifejezetten azt mondta: nem fognak olyan butaságot csinálni, hogy maguk gyártják a cellákat. Persze vannak a jövedelmezőségen túli szempontok is. Jörg Hofmann, az IG Metall szakszervezeti szövetség elnöke például amellett érvel, hogy az akkumulátorgyártást Németországban kell tartani, hiszen így lehet megőrizni a munkahelyeket, és elkerülni a függést a külső cégektől.
A német konszernek különböző módszerekkel próbálkoztak. A BMW kutatási igazgatója, Klaus Fröhlich szerint a cég képes lenne ugyan a saját cellagyártásra, de észszerűbbnek látja, ha a koreai Samsunggal gyártatja a saját előírásainak megfelelően, majd a bajorországi Dingolfingban szerelik az autókba.
A konkurens Daimler (amelyre a kecskeméti Mercedes-gyár miatt érdemes itthon is figyelni) az Evonik vegyipari céggel közösen saját gyárat indított a szászországi Kamenzben, de kiderült, hogy nem képesek állni a versenyt az ázsiai tömegtermeléssel. A megoldás az lehet, hogy a cellákat Ázsiából vásárolják, majd azokból saját akkumulátorrendszert építenek Szászországban.
(Forrás: Reuters, Süddeutsche Zeitung)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!