Az utóbbi napokban megint porszem került a Fidesz eddig szinte hibátlanul működő kampánygépezetébe. Az 1300 migráns tavalyi titokzatos befogadásának magyarázatával még küzdenek a kormányzati kommunikátorok, de máris a nyakukon a miniszterelnök vejének ügye. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) a The Wall Street Journal amerikai lapnak tálalt ki arról, hogy 2011 és 2015 között komoly szabálytalanságok mellett nyerhetett uniós pénzeket a közvilágítási tenderek favoritja, az akkor még Tiborcz István tulajdonában álló Elios. Az OLAF jogi eljárás indítását kéri a magyar ügyészségtől, az Európai Bizottságnak pedig a projektekre elköltött 12 milliárd forint visszavonását javasolja.
Hiába a súlyos vádak, a kormány most nem siet olyan gyorsan nyilvánosságra hozni az ominózus OLAF-jelentést, mint tavaly januárban, a 4-es metró körüli visszásságok ügyében. Miután abban baloldali politikusok voltak érintettek, a kormány azonnal aktivizálta magát: miniszterek sora nyilatkozott „minden idők legnagyobb korrupciós botrányáról”, eljárásokat indítottak, s a közérdekre hivatkozva hozták nyilvánosságra az erről szóló OLAF-jelentést.
Az Elios-aktákat illetően azonban nincs sok mondandója a kormánynak, legfeljebb annyi, hogy ezzel „Brüsszel beszállt a kampányba”, illetve hogy emögött is Gyurcsány Ferenc áll. Kétségtelenül nem lehet könnyű kitalálni, hogy ez az OLAF-jelentés miért számít a nemzet elleni támadásnak, a 4-es metrós pedig miért volt annyira hiteles, hogy azonnal vizsgálatot kellett indítani miatta. Eddig kínkeservesen annyit sikerült megszülni, hogy a közvilágítási programot a Gyurcsány–Bajnai-kormányok találták ki, ergo a későbbi esetleges lopásokért is ők a felelősek.
Ahhoz egyébként nem fér kétség, hogy a szocialista – szabad demokrata kormányok által kitalált uniós pályáztatási rendszer nem működött jól. Ám a szakmában, mondhatni, egyeduralkodónak számító Elios tenderei ettől függetlenül is kiverték a biztosítékot. A jelek szerint a pályázatok többségét eleve úgy írták ki, hogy az Elioson kívül senki vagy maximum egy-két cég indulhatott eséllyel. A rendőrség 2015-ben kezdett el nyomozni utánuk, miután Schiffer András, az LMP akkori társelnöke feljelentést tett az Átlátszó cikke nyomán. Ebben arról írtak, hogy az Elios több olyan városban is nyert, ahol az önkormányzatokat egy olyan cég készítette fel a tenderek kiírására, amelynek Tiborcz egy régi üzlettársa volt akkoriban a tulajdonosa. Több mint egy év után azonban vádemelés nélkül megszüntették a nyomozást.
Ezeket az ügyeket feszegeti most az OLAF is, de szerepe ezzel véget ér. Hiába szeretné az ellenzék, hogy a szervezet lépjen fel aktívabban az ügyben, a további nyomozás, vádemelés vagy nyilvánossá tétel már nem az ő felelőssége. A labda már a magyar ügyészség térfelén pattog: el kell döntenie, hogy utánanéz-e a kifogásolt közbeszerzéseknek vagy sem. Persze az ellenzéknek jól jön, hogy épp egy olyan pikáns ügyben borít az OLAF, amelyben Orbán Viktor veje is érintett, hiszen a miniszterelnök körül csak úgy teremnek a semmiből a közbeszerzési piac cápái – mint például a jóbarát, Mészáros Lőrinc. Igazán kemény eszköz azonban nem áll Brüsszel rendelkezésére: nincs olyan nemzetek feletti szervezet, amely az EU-s pénzekkel való visszaélések ügyében hivatott lenne nyomozni és vádat emelni. Pedig ömlik hozzánk az uniós támogatás, és ezzel együtt csúcsra jár a lopás is: az OLAF adatai szerint Magyarország esetében csak 2013 és 2016 között a kifizetések 4,16 százalékára rúgtak a javasolt pénzvisszatartások vagy -visszatérítések, ami közel tízszerese az európai átlagnak (0,43 százalék).
Nemrégiben felmerült az ötlet, hogy az unió felállítja az európai ügyészséget, amely nem lesz olyan fogatlan oroszlán, mint az OLAF. Az Orbán-kormány azonban nem kér egy valódi, nemzetek feletti nyomozóhatóságból. Miért is kérne, hiszen akkor az Elioséhoz hasonló korrupciós ügyek százaiban indulna uniós nyomozás.
