Nyugdíjaskorú házaspárt értek utol a múlt hét végén a köznyelvben unokázós csalóként ismertté vált bűnözők a főváros XXI. kerületében. Olvasóink a hátborzongató eset utáni rémületükben, frissen osztották meg élményeiket lapunkkal. Kortársaikat arra figyelmeztetik: a szeretteik balesetének hírével bejelentkező idegenekkel szemben a kiszolgáltatott idősek – még a sokkhatást jelentő, szörnyű esemény hallatán is – maradjanak higgadtak és bizalmatlanok, próbálják logikusan végiggondolni a telefonon érkező zavaros információkat, hogy elkerüljék a napjainkban nagyon divatossá vált átverést.
– Szombat kora este csörgött az otthoni vezetékes telefonunk. Mikor beleszóltam, a lányom eltorzult hangját hallottam, aki segítségért kiáltozott, mondván, bajban van, azonnal lépnünk kell – kezdte történetét közgazdász olvasónk, megjegyezve: a lányaként beszélő nő hangja furcsa volt, de a hirtelen jött pszichés nyomás miatt hitelesnek tűnt. Mint mondta, azonnal pánikba esett, mivel horrorfilmeket idézett a váratlan hívás, amely minden szülő rémálmát váltotta be, mert arról szólt, hogy bajban van a gyermeke.
– Aztán rögtön átvette a telefont egy férfi, aki már érthetőbb hangon elmondta, hogy a lányom beleszaladt egy Mercedes terepjáróba az M3-as autópálya budapesti bevezető szakaszánál, ezzel akkora kárt okozott, hogy azonnal fizetni kell kétmillió forintot, máskülönben a helyszínre érkező rendőrök rabosítani fogják a vétkes sofőrt, azaz a lányunkat, aki miatt többen megsérültek. Azt is mondta, hogy azért beszél olyan furcsán a gyermekünk, mert darabokra tört az orra, felszakadt a szája, megsérült az állkapcsa a balesetben, sőt a vele utazó unokámat már elszállította a mentő – idézte fel olvasónk, aki néhány órával a történtek után is könnyezve mesélt az átélt borzalmakról.
– Ekkor már zokogtam – folytatta a beszámolót –, a lányom eltorzult hangja pedig folyamatosan szólt a háttérben, hogy le ne tegyem a telefont, segítsek, nagy bajban van – idézte fel. Megjegyezte: egyértelműen az a csalók módszere, hogy időt sem hagynak a hallottak átgondolására, hanem gyors cselekvésre késztetik a kétségbeesett, átverés áldozatául eső (nagy)szülőt. Ennek egyik módja, hogy a bűnözők folyamatosan adagolják az ijesztő információkat a baleset körülményeiről, ám közben megoldást is kínálnak.