A Nyári diákmunka program első hetén mintegy húszezer diák állt munkába, ez a program hétéves történetének legmagasabb induló létszáma – hangsúlyozta Varga Mihály a távirati irodának.
A Pénzügyminiszter kiemelte: a legtöbb diák Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében vesz részt a programban, amely érdemben segíti a munkaerő-kereslet kielégítését a térségekben.
A 3,6 milliárd forintból megvalósuló kezdeményezésben az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások idén is támogatást kaphatnak a 16–25 év közötti diákok foglalkoztatására, a szociális hozzájárulási adó 75 százalékát térítik meg.
A mintegy húszezer résztvevőből – a tavalyi évhez hasonló arányban – közel 18 ezren az önkormányzatoknál, 1700-an a turizmus és vendéglátás területén, míg a mezőgazdasági vállalkozásoknál 250-en helyezkedtek el. Utóbbi két ágazatban fokozottan nagy a munkaerő-kereslet, ezért örvendetes, hogy minden tizedik diáknak itt sikerült elhelyezkednie.
A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a munka befejezésekor – augusztus 31-én – még nem múltak el 25 évesek.
A kormány a béreket támogatja: az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, ami a bért és a hozzá kapcsolódó szociális hozzájárulási adót is magában foglalja.