
Fotó: Mirkó István
– Arra számítunk, hogy az októbertől benyújtható kkv-k technológiai modernizációját támogató GINOP-kiírás köti majd le a pályázók figyelmét. Ennél maximum ötvenmillió forint támogatás kérhető akár hetvenszázalékos intenzitás mellett – emelte ki szakértőnk.
Több pályázat is előírja, hogy kiemelt potenciállal bíró cégek jelentkezését várják. Ezzel kapcsolatban viszont sokakban merülhet fel a kérdés, hogy miként lehet uniós vagy más forrás nélkül elérni ezt, hiszen az első „löketekre” mindenképpen szükség lehet. Az ügyvezető igazgató rámutatott: amennyiben egy cég lemaradt a támogatásokról vagy éppen akkor van szüksége beruházást végrehajtani, amikor nincs elérhető támogatási lehetőség, még számos alternatíva közül válogathat. Ilyenek például a továbbra is elérhető nullaszázalékos kamatú hitelek, amelyeknek a futamideje akár tizenöt év is lehet. Ezek fő jellemzője, hogy nem szükséges a projekten túl egyéb fedezetet bevonni. Alternatíva lehet az is, ha a kkv-nak néhány százmilliós beruházási elképzelése van, akkor egyes feltételek teljesülése esetén, a beruházás értékének hetven százalékát le tudja írni az adójából. Ez több évig is tovább vihető, így az is elképzelhető, hogy a cég öt-tíz évig nem fizet adót.
További kedvező jelenség, hogy egyre tudatosabban pályáznak a kis és közepes cégek, az egyszerű kiírások esetén már önállóan, segítség nélkül. Itt az egyszerűsített, érkezési sorrendes bírálat alá eső pályázatokról van szó. Azoknál a pályázatoknál, ahol bonyolult az értékelési rendszer, speciális feltételeknek kell megfelelni, továbbra is az a jellemző, hogy még a tapasztalt pályázók is külső tanácsadót vonnak be. A pályázás folyamatát tovább könnyítheti az is, hogy megújult az uniós pályázatok hivatalos kormányzati oldala.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!