A sajtóban megjelent azon felvetések kapcsán, amelyek a monopóliummal rendelkező társaság értékes kikötői vagyonának, ingatlanjainak sorsát firtatták, leszögezte: az állam hosszú távon gondolkodik. Szavai szerint nincs szándék a részvénytársaság feldarabolására és az ingatlanok eladására sem, erős vállalattá válik a Bahart. – Úgy számolunk, hogy már a 2020-as szezonra is tudunk eredményeket elérni, de természetesen ez egy több évet átfogó, komplex fejlesztés lesz – jegyezte meg.
Guller Zoltán a Balaton kapcsán felidézte: az elsők között lett a kormány által kijelölt, kiemelt turisztikai térség, a magyar tenger Budapest mellett a második legfontosabb vonzerőnk itthon és a nemzetközi piacon is.
A Balaton a magyarok legkedveltebb úti célja, ahol tavaly a vendégek 78 százaléka volt belföldi. Az idei első fél évben tovább nőtt a látogatottsága, ami annak is köszönhető, hogy a tó körül 2016 óta százmilliárdos nagyságrendben fejlesztettek.
Turisztikailag kiemelkedik az elmúlt időszakban az 55 balatoni fizetős strand felújítása, melyre 2017-ben kétmilliárd forint támogatást adott a kormány, emellé idén hárommilliárd forintból harminc szabadstrandot újítottak fel.
A Kisfaludy-program segítségével 150 szálláshely újult meg mintegy 21,7 milliárd forint állami támogatással, illetve ötmilliárd forintból építenek élményparkokat, és komplex beruházások zajlanak Hévízen, Tihanyban és Badacsonyban.
– A támogatások mellett a kormány döntései, mint a vendéglátás és jövőre a szálláshelyek áfájának csökkentése, vagy a belföldi turizmus egyik motorját jelentő Szép-kártya rendszere, minden körülményt biztosítanak ahhoz, hogy a turizmus erős lába legyen a nemzetgazdaságnak – mondta az MTÜ vezetője.
Kollár József, a Bahart vezérigazgatója történelmi pillanatnak nevezte a közgyűlés döntését. Mint mondta, soha nem jutott ekkora támogatáshoz a hajózási cég, amelynek eszközparkja, azok műszaki állapota meglehetősen elavult. – A megújítására milliárdos nagyságrendű beruházásokra van szükség, amit saját keretből képtelen megvalósítani a vállalat. Ezért a menedzsment és az igazgatóság nevében melegen üdvözlöm a döntést! Azért dolgozunk majd, hogy a balatoni hajózás turisztikailag vonzóbb szolgáltatás legyen. Állunk a megújulás elébe! – fogalmazott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!