– A testületek a hatályos jogszabályok szerint, a függetlenség és pártatlanság elve alapján működnek. A békéltető testületi tagok az elmúlt húsz évben is a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarával álltak megbízási jogviszonyban, és ahogy eddig is, ezután is befolyástól mentesen, pártatlanul járnak el és hozzák meg döntéseiket – húzta alá az ITM helyettes államtitkára. Szavai szerint a lakosság is tapasztalja majd a paradigmaváltáson és intézményi átalakításon átesett állami fogyasztóvédelem hatékonyabb működését. A fogyasztók panaszukkal nem csak a kormányhivatalokhoz fordulhatnak segítségért, hanem a térítésmentesen igénybe vehető békéltető testületekhez is, amelyeknél az eljárás egy formanyomtatvány néhány percet igénylő kitöltésével kezdeményezhető.
– Noha alternatív vitarendezési fórumként tartjuk számon a békéltetést, a gyakorlatban a két fórum kiegészíti egymást, mostanra pedig minden korábbinál jobban együttműködnek. Előfordul, hogy miután a fogyasztóvédelmi hatóság megvizsgált egy konkrét ügyet és szükség szerint intézkedett az adott piaci területen, elmarasztalt egy vállalkozást, a fogyasztó panaszát már a békéltető testület eljárása során kezelik, ahogy ennek fordítottjára is van példa. A tapasztalatok szerint a békéltető testületekhez beérkező jelzések alapján gyorsabban és célirányosabban tud fellépni a hatóság a felmerülő témákban – mondta a helyettes államtitkár, kiemelve, hogy fontosnak tartják azt az új szemléletet erősíteni, miszerint a békéltetők és a hatóság kéz a kézben járnak el a fogyasztók védelmében, így az általuk felkínált segítséggel bátran élhet minden magyar állampolgár.
– A magyar kormány a fogyasztóvédelem terén határozott vízióval rendelkezik, amelyet évek óta következetesen végre is hajt. Továbbra is kiemelten fontos a magyar családok és a gyermekek védelme, a termékbiztonság erősítése, az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelme – húzta alá a helyettes államtitkár. – A minisztérium stratégiájában megjelennek a fogyasztóvédelem kiemelt projektjei és irányai is, emellett a hatályos vonatkozó törvény rendelkezései alapján előkészítés alatt áll a fogyasztóvédelmi szakmapolitikai program. Ez utóbbi a korábbi fogyasztóvédelmi politikákhoz képest rugalmasabb lesz, megkönnyítve az alkalmazkodást a gyorsan változó trendekhez.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!