Uniós viszonylatban 2018-ban hazánkban volt a harmadik legerősebb az a bővülés, amennyivel a családok fizetős éttermi szolgáltatásokra fordított költései nőttek – derül ki az Eurostat friss fogyasztási jelentéséből. Eszerint tavalyelőtt az Európai Unió háztartásai több mint 600 milliárd eurót, vagyis a teljes fogyasztásuk hét százalékát költötték el a vendéglátóiparban, ami az unió GDP-jének 3,8 százalékát teszi ki. Ezekben a kiadásokban az éttermekben, gyorsbüfékben, kávézókban, étkezdékben költött összegek szerepelnek.
Mint megállapították, Magyarországon egy átlagos háztartás kiadásainak 7,6 százalékát adja az éttermi fogyasztás, ami uniós átlagon fölüli arány. A háztartások kereskedelmi vendéglátásban jegyzett kiadásai Írországban képezik a havi megélhetés legnagyobb szeletét (14,4 százalék), megelőzve Spanyolországot (13 százalék), Máltát (12,6 százalék) és Görögországot (12,4 százalék). Éttermekben a legkevesebbet Romániában (1,9 százalék), Lengyelországban (3 százalék) és Litvániában (3,4 százalék) költenek a családok.
Tágabb nézőpontból 2008 és 2018 között ez a költség a legtöbb tagállamban számottevően nőtt, e tekintetben hazánk dobogós helyre került. A leginkább a máltai családok esetében emelkedtek a fizetővendéglátásban hagyott összegek, őket követi Írország és Magyarország. Idehaza a reálbérek emelkedése teszi lehetővé a korábban luxusszámba menő éttermi fogyasztás népszerűbbé válását.