Egészen kirívó hirdetésekkel találkozik az, aki mostanában keres panellakást. A budapesti kínálatban nem ritka a 700-800 ezer forintos négyzetméterár, így a 40-50 millió forintba kerülő lakás. Vidéki nagyvárosok lakótelepein is rendkívüli felértékelődés ment végbe az elmúlt években, egyes felkapottabb helyeken már megjelentek a 400-500 ezres négyzetméterárak.
– A panellakások az ingatlanpiaci felfutás időszakának legnagyobb mértékű drágulását mutatták az elmúlt években. Nem csak a lakáspiac sajátossága az, hogy azokon a területeken, amelyeken a legnagyobb volt a növekedés, ott mutatkozik először árkorrekció. Valószínűleg a paneleknél is ezzel a jelenséggel találkozhattunk a múlt év végén – mondta lapunk érdeklődésére Benedikt Károly, a Duna House (DH) elemzési vezetője. Az ingatlanközvetítő hálózat tavalyi utolsó negyedéves adatai ugyanis hosszú évek óta először mutattak csökkenést, a cég panelindexe a fővárosban, valamint a keleti és a nyugati országrészben is visszaesett valamelyest. Benedikt Károly ezt elsősorban azzal magyarázta, hogy 2019 elején erőteljes árnövekedés volt, amit az év végén kisebb korrekció követett. Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy a tavalyi első negyedéves árakkal összehasonlítva mindenhol magasabb árakon lehetett panellakáshoz jutni a múlt esztendő végén.
Az elemzési vezető hangsúlyozta, a panellakások 2019-ben már bőven félmillió forint fölötti négyzetméteráron voltak megvásárolhatók Budapesten. A DH eladási adatai szerint 2019 második és harmadik negyedévében már 530 ezer forintra is felkúszott az átlagár, amely év végére 515 ezer forint környékén stabilizálódott. Kiemelkedően a legdrágább a XIII. kerület, ahol 600–650 ezer forint közötti négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a lakások. A skála másik végén Csepel szerepel, ahol jóval 500 ezer forint alatt maradt az árszint. Vidéken összességében 300-350 ezer forint/négyzetméterért tudtak a vevők lakást vásárolni, de például Debrecenben már év közben bőven bele lehetett futni 400 ezer forint fölötti árba.