Megújult állattartó telepek a Dél-Dunántúlon

Forrás: MTI2020. 01. 08. 18:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel 580 hektáron valósulhat meg a korszerű rét- és legelőfenntartás a Duna-Dráva Nemzeti Park területén, köszönhetően a Széchenyi 2020 program keretében mintegy félmilliárd forintból megvalósított beruházásoknak – közölte a nemzeti park igazgatósága. A legeltetéssel és kaszálással hasznosított legelők korszerűsítését is célzó, 461,9 milliárd forintos keretösszegnek köszönhetően egyebek mellett új, a legelők fenntartásához szükséges eszközöket vásárolt a nemzeti park. Modernizálták a barcs-drávaszentesi, a nagybajom-homokpusztai és a nagydorogi telepek állattartáshoz kapcsolódó épületeit, emellett új létesítmények is épültek.

A korszerűsítéseknek köszönhetően várhatóan javul a régió természeti területeinek és a közösség élőhelyeinek állapota, továbbá lehetőség nyílik a biológiai sokféleség, a veszélyeztetett és ritka növény- és állatfajok, életközösségek fenntartására, megóvására.

A közleményben az igazgatóság a kedvező tapasztalatokat sorolva példaként említette: biztató, hogy a homokpusztai telepen tavaly őszig száznál is több hortobágyi fehér rackabárány született. Kiemelendő, hogy immár korszerű körülmények között folyik a homoki gyep természetvédelmi kezelése. Emellett reményt keltő az is, hogy egyre több az érdeklődő a hagyományos, külterjes állattartás iránt.

A homokpusztán ugyancsak újonnan kialakított, vesszőből font, sárral tapasztott, úgynevezett patics házban a paraszti kultúra kevésbé ismert tárgyi emlékeivel is megismerkedhetnek a látogatók. Megtudhatják például, hogy mi a különbség a suba és a szűr között, rácsodálkozhatnak a jellegzetes somogyi pásztorkalapra, hírhedt kanászbaltákra, és meghallgathatják a juhnyáj egyben tartásához szükséges csengők, kolompok hangját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.