Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: az EUTR rendszer nemcsak az erdőket és a vásárlókat óvja, hanem az erdőtulajdonosok, az erdőgazdálkodók érdekeit is. Magyarország elkötelezett az illegális fakitermelések és fakereskedelem visszaszorításának területén, így aktívan részt vesz az Európai Unió FLEGT cselekvési tervének végrehajtásában. A program az úgynevezett fakitermelő országokból az EU piacaira érkező illegális eredetű faanyag kiszűrését célozza.
A tárca államtitkára aláhúzta: hazánkban az elmúlt három évben az állami erdőgazdaságok területén a falopások jelentős mértékben lecsökkentek, míg 2017-ben összesen 6373 köbmétert tulajdonítottak el, addig 2019-ben már csak 3601 köbmétert. Végül felhívta a figyelmet, hogy a kormányzat szociális tüzelőanyag programjának keretein belül az elmúlt tíz évben csak az állami erdőgazdaságok összesen közel 1 millió 150 ezer köbméter szociális tűzifát biztosítottak a rászorulók számára.
A Nébih jelenlegi pályázata a faanyagkészletek kimerüléséig folyamatosan nyitott, a rendelkezésre álló készletadatokat a Nébih munkatársai naponta frissítik. A pályázat részleteiről a hivatal honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők – ismertette az Agrárminisztérium.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!