Egyre több elemző lassuló kínai gazdasági növekedést vár

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2020. 02. 07. 21:31

A Nissan japán járműgyártó pénteken számolt be arról, hogy januárban éves összevetésben 118 ezer 143 autót értékesített Kínában, a világ vezető autópiacán, ami 11,8 százalékos csökkenés éves összevetésben.

A Nissan tavaly 1,55 millió autót adott el Kínában, 1,1 százalékkal kevesebbet a 2018. évinél.

A Fiat Chrysler még csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy ha rövidesen nem áll helyre az alkatrészszállítás Kínából, akkor 2-4 héten belül le kell állítania a termelést egyik európai gyárában.

A Burberry luxus ruházati és kiegészítő termékeket forgalmazó brit cég jelezte, hogy az új koronavírus miatt 24 kínai üzletét be kellett zárni a 64-ből Kínában és hogy ez hatással lesz a cég eredményeire. Az 1856-ban alapított vállalat erősen függ a kínai piactól, ahol termékeinek 46 százalékát tervezte értékesíteni az idén.

A L'Oréal pénteken azt közölte, hogy jól teljesítettek januárban a kínai piacon, de a francia kozmetikai óriás szerint a következő hetekben megmutatkozhatnak majd az eredményekben az új koronavírus hatásai.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.