Szűkül a választék
Az OKSZ főtitkára közölte: szombaton az eddigiekhez képest nagyobb lett a választékhiány több termékkörben, így a közeljövőben egyes esetekben nem lesz megtalálható minden megszokott árucikk a polcokon. Kiemelte: a hétfői nyitásra a kereskedők igyekeznek pótolni a hiányokat. Szavai szerint azonban főleg a logisztikai-szállítási területen nagyon jelentős a munkaerőhiány, emiatt előfordul, hogy vontatottá válik az áruszállítás. Vámos György megjegyezte, szombaton is tájékoztatták a szaktárca illetékeseit az élelmiszerpiac mostani helyzetéről.
Értelmetlen LMP-s ötlet
A főtitkár megemlítette: egy új ellenzéki javaslat szerint a tanrend átalakítása miatt az ott üzemelő patikák és élelmiszerboltok kivételével az LMP bezáratná a plázákat is hétfőtől, arra hivatkozva, hogy a diákok egy része ott töltené az idejét. A főtitkár erre reagálva azt mondta, ez nem lenne célravezető megoldás, hiszen ha a bevásárlóközpontban van nyitva tartó egység, akkor a közösségi terekre is bárki bemehet. – Ráadásul olyan iparcikkek boltjaival együtt kerülne zár ezekre az épületekre, amelyekre a mostani helyzetben különösen szüksége van a lakosságnak – fűzte hozzá a szakértő.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!