Ezekkel az eszközzel is segíti a gazdákat a kormány

Mérföldkőnél a KAP: a beruházási döntések után a projektek a megvalósítás szakaszába léptek.

2025. 10. 24. 12:00
Illusztráció Fotó: MTI/EPA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az új agrártámogatási ciklus, a Közös Agrárpolitika (KAP) végrehajtása, hiszen a beruházási döntések után a projektek már a megvalósítás szakaszába léptek, éppen ezért egy felhívás keretében megnyílt a lehetőség arra is, hogy az érintettek vissza nem térítendő beruházási támogatásaik mellett kamatköltségeikhez is támogatást vehessenek igénybe. Többek között ennek a felhívásnak a részleteiről, a zökkenőmentes igénylési folyamatról egyeztetett a bankszövetség képviselőivel Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára – közölte az Agrárminisztérium szerdán az MTI-vel.

Az államtitkár ismertette, hogy 

idén az agrár- és vidékfejlesztési beruházások megvalósítása érdekében már csaknem 180 milliárd forint kifizetése történt meg. Az új ciklus előző éveinek kifizetéseivel együtt így már több mint 416 milliárd forint összegben jutottak forráshoz a gazdálkodók, mintegy 66 ezer kérelem vonatkozásában. 

A beruházások megvalósítása a gyakorlatban azonban számos olyan kérdést vet fel, ami érinti a finanszírozási hátteret, ezért szükséges volt életre hívni egy olyan egyeztető fórumot, ahol a bankszektor egyes szereplőivel kerül sor tapasztalatcserére. A gazdálkodók érdekeit szem előtt tartva a döntéshozók és a banki szféra szereplői számára egyaránt kiemelt cél, hogy a támogatói folyamatok gördülékenységét és hatékonyságát erősítsék – írták a közleményben.

Viski József rávilágított: az agrárberuházások sajátja, hogy jóval lassabb a megtérülésük, illetve nehezebben tudnak a külső piaci változásokra reagálni, mint az ipari beruházások. 

Ezért a gazdálkodói fejlesztések megvalósításának folyamatát is támogatni kell a magyar mezőgazdaság versenyképességének fenntartása érdekében. 

Ezt szolgálja többek között a KAP jelenlegi agrártámogatási időszakában, június közepén meghirdetett kamat- és intézményi kezességvállalási díj támogatásával kapcsolatos felhívás. Ezt a támogatást a már elnyert beruházási támogatásban részesült műveletekhez lehet igényelni.

A támogatás mértéke a beruházási támogatáson felül, az EU által meghatározott maximális támogatási intenzitásig egészíti ki az igénybe vehető támogatásokat úgy, hogy a támogatott műveletek önerejét kiegészítő hitelek kamatához, illetve a beruházási hitel biztosítékaként szolgáló, az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kezességéhez nyújt további, legfeljebb összesen 15 százalékos támogatást. A kamatköltség-támogatás az agrárvállalkozások széles köre számára elérhető.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.