időjárás 17°C Vendel 2021. October 20.
logo

Nem jön repülőgép Észak-Olaszországból

Thurzó Katalin
2020.03.09. 09:45

Egyre nagyobb bajban a légiközlekedési iparág, vele együtt a turisztikai ágazat a koronavírus európai elterjedése miatt. A mostani helyzetben azonban a gazdasági következmények latolgatása helyett a kormánynak fontosabb a lakosság biztonsága, az emberek egészségének védelme, emiatt sokasodnak a korlátozó intézkedések.

Észak-Olaszország irányából immár nehezen lehet megközelíteni az országot: a Budapest Airport tegnapi közlése szerint ugyanis a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér mától nem fogad járatokat a koronavírus-járvánnyal érintett északolasz városokból. Felidézték: egy hétvégi kormányzati döntés értelmében az intézkedés valamennyi magyarországi repülőtérre vonatkozik. A korlátozás Milánó és Bergamo esetében ma 0 órától már életbe lépett, míg Trevisónál ma déltől érvényes. A lépéssel az utasveszteséget jól mutatja, hogy a Milánó-Malpensa–Budapest vonalon a Wizz Air heti 11, a Bergamo–Budapest és a Treviso–Budapest vonalakon a Ryanair heti 12, illetve négy járatot közlekedtet.

Azt is jelezték, hogy a korábban hozott hatósági intézkedéseknek megfelelően a Kínából közvetlen járattal érkező utasok, illetve a határátlépésre jelentkező iráni állampolgárok testhőmérséklet-mérése továbbra is érvényben van a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, míg az Air China Peking–Budapest járatát a korábbi heti három helyett már csak heti egyszer közlekedtetik. Eddig összesen 77 légi járat 5919 utasa és 416 fős személyzete esett át hőmérős szűrésen a fővárosi légikikötőben.

A nemzetközi reptér üzemeltetője folyamatos kapcsolatban van a hatóságokkal, az utasokat szórólapokkal, információs táblákkal tájékoztatják a legfontosabb tudnivalókról, és arról is, hogy mi a teendő, ha az utazás során valaki betegnek érzi magát. – A repülőtér-üzemeltető jelentős, százmillió forintos nagyságrendű felszereléssel és eszközzel rendelkezik védőfelszerelésekből és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, és biztosítani tudja a megfelelő elkülönítőhelyiségeket is – emelte ki a Budapest Airport.

A Lufthansa-csoport – amelyhez a névadó mellett az Austrian Air­lines, a Swiss és az Edelweiss Air légitársaság, valamint az Eurowings és a Brussels Airlines diszkont-légitársaság tartozik – eközben drámai hangú közleményben jelezte, hogy további járatritkítást terveznek a koronavírus-járvány miatt drasztikusan csökkenő keresletben, a legnagyobb német légiközlekedési társaság akár ötven százalékkal is csökkentheti kapacitását. Múlt héten már bejelentették, hogy a márciusi menetrendből törölnek 7100 járatot, ez ugyanakkor a mostani közlés szerint megduplázódhat, függően az igényektől – előfordulhat, hogy csak minden második tervezett járat közlekedik majd.

A Wizz Air pedig tegnap közölte, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti milánói, trevisói és bergamói járatait a koronavírus miatt. A döntés a Budapest és Debrecen, valamint Milánó-Malpensa közti járatokat április 3-ig érinti.

Ezek is érdekelhetik

Gonosz lélek közeleg

magyarnemzet.hu

Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

life.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

Úgy gondolod, hogy könnyen menne a matek érettségi? Teszteld csak le!

sulilife.unilife.hu

Jogerősen elítélték Szilvásy Istvánt

magyarnemzet.hu

Teljes titokban paktál le egymással Gyurcsány és Márki-Zay

magyarnemzet.hu

Napokon belül megszűnhet a Facebook

vg.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu

Úgy gondolod, hogy könnyen menne a matek érettségi? Teszteld csak le!

sulilife.unilife.hu

Ültessünk jobb levegőt!

life.hu

Félre a tabukkal: a szülés utáni hüvelyszárazság tönkreteheti a szexuális életedet

life.hu

Megszavazták Szabó Tímea büntetését

hirtv.hu

Gyurcsány Ferenc és a dublőrei

magyarnemzet.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Gonosz lélek közeleg

magyarnemzet.hu

Jogerősen elítélték Szilvásy Istvánt

magyarnemzet.hu

A TÖKÉLETES TÉLI VAKÁCIÓ ALAPJAI – ETTŐL JÓ A SÍELÉS

travelo.hu

Teljes titokban paktál le egymással Gyurcsány és Márki-Zay

magyarnemzet.hu

Mbappé megverte Willi Orbánt, Messi nagyon becsapta Gulácsit + videó

magyarnemzet.hu

Megszavazták Szabó Tímea büntetését

hirtv.hu

Gyurcsány Ferenc és a dublőrei

magyarnemzet.hu

Mbappé megverte Willi Orbánt, Messi nagyon becsapta Gulácsit + videó

magyarnemzet.hu

Napokon belül megszűnhet a Facebook

vg.hu