Nem nemi kérdés itthon a bér

Nem jelentősek a különbségek idehaza a nők és a férfiak között a munkaerőpiacon az Európai Unió legtöbb tagállamához képest. Míg Németországban 2018-ban 20,9 százalékkal kerestek többet a férfi munkavállalók, addig nálunk 11,2 százalékkal. Ez az érték közel felére csökkent 2012 óta. Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő a Magyar Nemzetnek kiemelte: megtéveszti a közvéleményt az a politikus, aki azt állítja, az uniós statisztikai hivatal módszerével mért nemek közti fizetéskülönbség eltűnhet.

Az új technológiák gyors bevezetése évi négyezermilliárd forinttal növelné a GDP-t Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ismét politikai célra használták fel a nemzetközi nőnapot az ellenzéki pártok. Gurmai Zita, az MSZP nőtagozatának elnöke – mint minden évben – idén is azt állította, hogy Magyarországon komoly problémát jelent a fizetésekben megnyilvánuló hátrányos megkülönböztetés, amelyet ráadásul elavult, 2016-os Eurostat kereseti statisztikáival próbált alátámasztani. Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő a Magyar Nemzet megkeresésére felidézte: közel felére, 20,1 százalékról 11,2 százalékra csökkent 2012 és 2018, azaz az utolsó, két hete nyilvános esztendő adatai között a nemek közti átlagbérkülönbség. A tagállamok közül ez idő alatt nálunk csökkent legnagyobb mértékben a különbség, 8,9 százalékkal, ezzel a nyolcadik legkisebb volt 2018-ban.

– Elsőre meglepőnek tűnhet, de például az építőiparban 2018-ban 11,9 százalékkal, a szállítási, raktározási területeken több mint 12 százalékkal jobban kerestek a nők. Ezzel szemben az ITK-szektorban több mint 20 százalékkal magasabb átlagkeresettel rendelkeztek a férfiak. Ezek a különbségek ugyanakkor az ágazatok sajátossága miatt sosem tűnnek el teljesen, mivel nem arról van szó, hogy ugyanannál a foglalkoztatónál ugyanazt a feladatot eltérő bérezésért látják el a nők és a férfiak. Ez nem érdeke a versenyszférának, hisz nem lesz tőle nagyobb a profitja, ráadásul munkajogi kérdéseket is felvet. A közszférában pedig bértáblák és életpályamodellek szerint határozzák meg a bérezést – magyarázta Szalai Piroska.

Kiemelte: az építőiparban döntően a férfiak töltik be az alacsonyabb keresetű munkaköröket, míg a nők nem az építkezéseken, hanem a tervezőasztal mellett, mérnökként vagy a középvezetésben dolgoznak, jóval magasabb fizetésért. Ezzel szemben az info­kommunikációs ágazatokban a férfiak szegődnek programozónak vagy rendszergazdának, a nők pedig sokan vannak a call centerekben. Az állami szférában, elsősorban az egészségügyben és az oktatásban, az adminisztrációs területeken, valamint a versenyszférában a kereskedelemben és a turizmus-vendéglátásban pedig arányaiban nagyon sok nő dolgozik. Ez az oka tehát a teljes munkaerőpiacra vonatkozó eltéréseknek, a mutató nem vizsgálja ágazatok szerint a nemek arányát, csak az összes munkavállaló átlagbérét.

Szalai Piroska felidézte: a nemek közötti különbségek csökkenésének egyik leglátványosabb állomása volt az oktatásban a 2013 és 2014 közötti bérrendezés és az életpályamodell bevezetése. Míg 2013-ban ebben az ágazatban 36 százalékkal kerestek jobban a férfiak, addig egy év múlva már csak 13,4 százalékkal. Ennek oka, hogy az óvodapedagógusok és a tanítók közt nagyon kevés a férfi, a magasabb keresettel rendelkező középiskolai tanárok és a vezetők között pedig több. Igaz ez a 2016 és 2017 közötti, mintegy ötszázalékos csökkenésre az egészségügyben is, ezt a szakdolgozók keresetrendezése okozta. Szalai Piroska kiemelte: a magyar gazdaságban a vezérigazgatói, menedzseri pozíciókban is arányaiban több a nő, mint az uniós átlag. Valótlanok tehát az ellenzéki pártok bérszakadékra vonatkozó, félrevezető híresztelései. A nemi egyenlőtlenségek a nyugat-európai tagállamokban képezik közbeszéd tárgyát, míg a régióban ez nem jellemző.

Az adat a visegrádi országokban sem mondható általánosnak, Csehországban 20 százalék, Szlovákiában 19 százalék feletti a különbség, az uniós átlag 15,7 százalék, alig csökkent hat év alatt – mutatott rá. A férfiak Ausztriában és Németországban majdnem kétszeres bérelőnyt élveznek.