Újabb gazdaságélénkítő intézkedésként bejelentette a Bankf of Japan, hogy kibővíti eszközvásárlási programját: korlátlanul vásárol államkötvényeket, a más jellegű megvásárolható értékpapírok mennyiségét pedig a négyszeresére növeli. A dolog érdekessége, hogy a jegybank már sok éve folytat eszközvásárlási programot, amelynek során az ország egyébként gigantikus államadósságának már több mint felét megvásárolta. A mostani döntés azt jelenti, hogy a fennmaradó részt is megveheti, sőt, ha nagy lesz a költségvetési hiány, végső soron azt is finanszírozhatja ekképpen, fedezetlen pénzből.
Talán nincs még egy ország, amelynek pénzügyi rendszere elbírná ezt, de a japán cégek és polgárok egyaránt igen fegyelmezettek, kerülik a túlköltekezést. Ha nem így lenne, ilyen mennyiségű fedezetlen pénz már hiperinflációt okozott volna, most viszont épp az a cél, hogy az infláció kissé növekedjen, a fogyasztás élénküljön.
Japánon kívül eddig csak egy ország, az Egyesült Államok jegybankja hirdetett a közelmúltban korlátlan eszközvásárlási programot, de ott a gyakorlatban a teljes államadósság jóval kisebb hányadát vették meg eddig. A korlátlan eszközvásárlás kockázatos program, hisz ha a rendkívüli pénzmennyiség egyszer csak túlzott inflációs hatást fejt ki, nem könnyű megfékezni. Azonban éppen ez a két erős gazdaság az, amelyik elbír egy ilyen programot, ezért nem valószínű, hogy más országok jegybankjai tömegesen követnék a példát.
Kérdés persze, hogy mennyiben segít ez a program egy olyan időszakban, amikor a fogyasztás, főleg a szolgáltatások igénybevétele akadályokba ütközik. Az értékpapírpiacok mindenesetre pozitívan reagáltak a bejelentésre: maga a japán Nikkei tőzsdeindex közel három százalékkal emelkedett, és az európai részvényindexek erősödése sem sokkal maradt el ettől. Az ilyen jellegű monetáris stimulus leginkább az értékpapírpiacoknak kedvez, hisz azok, akiktől a jegybank megveszi az állampapírokat, felszabaduló forrásaikkal más befektetési lehetőséget keresnek, és ezt gyakran a tőzsdén találják meg. Ennek rövidtávú haszna az, hogy a stabilizálódó, sőt emelkedő tőzsdei árak megnyugtatóan hatnak a pénzpiacokra, ami nem elhanyagolható a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságban.