Csaknem lenullázta az utasforgalmat a koronavírus-válság, a légitársaságoknak nincs más kiút, mint az állami mentőövbe kapaszkodni. A Berliner Zeitung szerint a Lufthansa esetében – amelynek 760 repülőgépéből mintegy hétszáz pihen a földön – egy különösen nagy, több milliárd eurós csomagról folynak a tárgyalások. Arról is szó van, hogy a német állam tulajdonosként beszállna a Lufthansába. A tárgyalások annyira előrehaladtak, hogy az ügyben gyors döntés várható – értesült a német sajtó kormányzati körökből.
A Lufthansa-csoport nemcsak Németországban, de Ausztriában, Svájcban és Belgiumban is működtet légitársaságokat. A portfólió legékesebb darabja maga a Lufthansa márka, amely a csoport értékesítésének csaknem felét adja, de ennek az esetében Carsten Spohr vezérigazgató kizárta az állam többségi részesedését. A világjárvány miatt a társaság jelenleg csak a forgalmának körülbelül öt százalékát teljesíti, ezért bejelentette, hogy a munkaerő mintegy kétharmadát rövidített munkavégzésre küldi, ami 87 ezer embert érint. Tavaly a csoport körülbelül 135 ezer munkavállalót foglalkoztatott világszerte.
Hasonlóképpen segítségre szorul a Lufthansa osztrák leányvállalata, az Austrian Airlines is. Az osztrák infrastruktúra-minisztérium államtitkára azt mondta, nem zárja ki az állam részvételét a társaságban. Magnus Brunner, miután tárgyalt a cég képviselőjével, elmondta azt is, hogy cél Ausztriát vonzó hellyé tenni, és ehhez elengedhetetlen a jól működő légi közlekedés. Az Austrian vezetősége egyelőre csak egy rövid pénzügyi beszámolót mutatott be a kormány képviselőinek, és a kabinet most azt várja, hogy milyen garanciát kaphat a légitársaságtól a pénzügyi segítség fejében.

Fotó: REUTERS/Dado Ruvic
Az Austrian vetélytársa, a Ryanair kezében lévő Laudamotion a hírekre reagálva közölte, hogy ha az osztrák állami társaság segítséget kap, akkor ők az állami források kétharmadának megfelelő támogatást követelnek. A kormányzat azt hangsúlyozta, hogy minden vállalatot egyenlő bánásmódban részesít. A Laudamotion alkalmazottainak száma körülbelül egyötöde az Austrian Airlinesénak.