A három önálló visegrádi valuta árfolyamát megviselte a koronavírus-járvány: a forint, a zloty és a cseh korona egyaránt nagyot gyengült. Miután azonban a forint már az előző két évben is gyengülő trendben volt, a hazai deviza esetében ez minden idők leggyengébb árfolyamát jelentette. Míg a járvány előtti két hónapban 335 és 340 között ingadozott az árfolyam (és már ez is rekord gyenge szint volt), a járvány kiterjedésekor egész 370-ig szaladt fel az euró a forinthoz képest.
Az MNB több lépésben változtatott monetáris politikáján, hogy a válság hatásait tompítsa: ezek a lépések a forint árfolyamát is stabilizálták, először a korábbinál még gyengébb, 350 körüli árfolyamon. Május folyamán az árfolyam többször eljutott 348-ig, de ott elakadt, így ott a forint szempontjából a technikai elemzés szabályai szerint erős ellenállás alakult ki. Végül múlt pénteken a délutáni órákban megtörtént az áttörés, majd a hétfői ünnepnapon a nyitvatartó nemzetközi piacokon további erősödés zajlott, és ez tegnap is folytatódott: 345 körüli árfolyam alakult ki. Ezzel a járvány és a válság kitörése utáni veszteség nagy részét ledolgozta a hazai valuta.
Az erősödés okai többrétűek. Természetesen jelentős tényező, hogy általában megnyugodtak a pénz-, és tőkepiacok, megnövekedett az optimizmus. A fontosabb azonban az lehet, hogy most már nem a forint kamatszintje a legalacsonyabb a visegrádi valuták között, valamint a dollárhoz viszonyítva, hanem pont fordítva: a 0,9 százalékos alapkamat és az ehhez közeli tényleges piaci rövid távú kamat magasabb, mint az említett esetekben. Először az Egyesült Államokban vágták a kamatot 0-0,25 százalék közé, majd a cseh és a lengyel kamatszint is több lépésben mérséklődött: a cseh kamat már csak 0,25 százalék, a lengyel 0,1.
Amíg a forint kamata lényegesen elmaradt a fenti devizákétól, a befektetők rengeteg pozíciót nyitottak a kamatkülönbözet kiaknázására: ennek során forintot adtak el más valutáért nagy tételben, azaz forintban short pozíciókat nyitottak. Most, hogy a forint kamata magasabb, ezek a pozíciók veszteségessé válnak, ezért egyre inkább zárni kell őket. Ez értelemszerűen a forint iránti keresletet jelenti, ami az árfolyam erősödéséhez vezet. Ha a tendencia folytatódik, az árfolyam könnyen vissza is térhet a válság előtti szintekre.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚj kutatás-fejlesztési projektet jelentett be az Evosoft
Szijjártó Péter: Célunk, hogy mielőbb Magyarországé legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága.
Még mindig véd a rezsicsökkentés
A magyar háztartások fizetik a legkevesebbet az energiáért az uniós tagállamok sorában.
Szerdától megint olcsóbb lesz az üzemanyag
Három hét alatt a benzin átlagára 26 forinttal, a dízelé pedig 35 forinttal esett literenként.
Már van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál
Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek
Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie
Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines
Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni
Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni
Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat
Magyarországon folytathatja a szerb csapat kulcsembere – NS-infó
A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Menczer Tamás üzent a Gyurcsány-házaspárnak + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÚj kutatás-fejlesztési projektet jelentett be az Evosoft
Szijjártó Péter: Célunk, hogy mielőbb Magyarországé legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága.
Még mindig véd a rezsicsökkentés
A magyar háztartások fizetik a legkevesebbet az energiáért az uniós tagállamok sorában.
Szerdától megint olcsóbb lesz az üzemanyag
Három hét alatt a benzin átlagára 26 forinttal, a dízelé pedig 35 forinttal esett literenként.
Már van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.