Milliárdos támogatás jut vasúti teherfuvarozásra

Jövőre 3,8, az azt követő években 6,4 milliárd forinttal támogatja a kormány a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozást – derül ki a napokban megjelent rendeletből. A támogatás forrása az unió klímapolitikai alapja, a vasúti fuvarozás ugyanis közúti fuvarokat vált ki, emellett támogatja a kis- és középvállalkozások piacra jutását.

2020. 07. 20. 11:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amíg problémamentesen működött, a közvélemény nem is igen szerzett tudomást az úgynevezett egyeskocsi-fuvarozás létéről. A magánvasutak azonban csak teljes szerelvényeket továbbítanak, a kisebb mennyiségű áru vasútra szervezésével általában a nemzeti vasúttársaságok foglalkoznak, hiszen ez valójában közszolgáltatás. Hazánkban a MÁV Cargo privatizációja után a Rail Cargo Hungaria feladata lett a teheráruk állomásonkénti összegyűjtése, azonban a tevékenység magas költsége több milliárd forintos veszteséget okoz a társaságnak. A probléma megoldására stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Rail ­Cargo Group tavaly szeptemberben. Eszerint a vasúttársaság a továbbiakban is rendelkezésre áll hálózati lefedettséget biztosító vasúti árufuvarozási szolgáltatásaival, különös tekintettel az egyedi kocsirakományú fuvarozásra, míg az ITM a céltámogatás lehetőségének megvizsgálását segíti elő, és pozitív elbírálás esetén intézkedik az Európai Unió hozzájárulásának megszerzéséről.

A fenti megállapodás alapján született meg a kormányhatározat, amely szerint a 2021-es központi költségvetésből 3,842 milliárd forintot, a 2022 és 2025 közötti időszakban pedig évente legfeljebb 6,407 milliárd forintos forrást kaphat a vasúti teherfuvarozás támogatása, ha az Európai Bizottság elfogadja a programot. A kormányhatározatból kiderül, hogy a pénzt az energia- és klímapolitikai modernizációs rendszer forrásainak felhasználásával biztosítják a tevékenység támogatására. A pénz több mint hétszáz hazai kis- és középvállalkozás nemzetközi kereskedelmi vérkeringésbe való bekapcsolódását, illetve a stratégiai jelentőségű nagyvállalatok vasúti kiszolgálását garantálhatja.

Az egyeskocsi-fuvarozás jelenleg meglehetősen nehéz helyzetben van: korábban akár az a forgatókönyv is elképzelhetőnek látszott, hogy a szegmenstámogatás híján megszűnik. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria elnöke idén év elején azt nyilatkozta, hogy a vállalat 2021-re kivonulhat a szektorból. A tolatós tehervonatok leállítása beláthatatlan következményekkel járt volna, mivel kiürültek volna a rendező pályaudvarok, számos iparvágány, kocsifeladóhely szűnt volna meg, továbbá évi négyszázezer kamionnyi forgalom terelődött volna a közutakra.

Felújítás

Augusztus végére befejeződik a felújítás a budapesti Nyugati pályaudvar és a Városliget között a ceglédi vasútvonalon – közölte a MÁV.

A májusban kezdődött munkák részeként július elejére átépítettek két vágányt kétszer 1,2 kilométer hosszon. Jelenleg a városligeti elágazás egyik vágányának átépítésén dolgoznak, új vágányt építenek ki, július végétől pedig a munkákat a másik vágányon végzik majd. A nyár végéig tartó felújítás során 5,6 kilométeres szakaszon dolgoznak a szakemberek. Saját forrásból mintegy négymilliárd forintot csoportosítottak át a ceglédi vasútvonal felújítására, hogy kevesebb legyen a műszaki hiba és pontosabban közlekedjenek a vonatok. Idén a vágányok átépítésén túl a távközlési eszközöket, a biztosítóberendezéseket, a felsővezetéket és a váltófűtési rendszereket is korszerűsítik.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.