Idén a kereseteket tizedelő vírushatás a meghatározó, amelyre Vámos szavai szerint alattomos harcmodor jellemző, mivel a működő ország gazdaságában őszre beköszöntő második hullám megint a már letarolt munkahelyeket, családi és céges jövedelmeket fenyegeti.

– Az anyagilag beszorult háztartásokat a pénztárcakönnyítő márciusi döntés nagyon hamar bebiztosította. De fontos megjegyezni, hogy
az is nagyban támogatta a fogyasztói bizalmat, hogy a vírusvédekezéssel járó tetemes kiadások ellenére a kormány továbbra is biztosította a népszerű családtámogatási lehetőségeket. A felmentett adósokhoz hasonlóan jelentős volt az érintetteknek, hogy a kedvezményes konstrukciók a legmélyebb krízisben is garantálták az alapokat a folytatáshoz
– emelte ki a kereskedelemre közvetetten ugyancsak kiható irányt.
Felpattantak a bolti vásárlások
– Egészen biztos, hogy a hitelmoratórium a lesokkolt kiskereskedelem gyors regenerálódásához is hozzájárult. Azért is, mert a vásárlóknak megspórolt összegek a hatályba lépés után hamar megjelentek a boltokban, holott a jövedelmek esése sem volt elhanyagolható – folytatta Vámos György, aki megállapította:
látványos, hogy nem megszorítással, hanem inkább anyagi segítség lehetőségét jelentő intézkedéssel fékezték az általános visszaesést. A stabilizált vásárlóerővel pedig a kiskereskedelem a második félévre kimászhatott a gödörből. Ez azért is fontos, mert a belső fogyasztástól továbbra is függ az idén elnehezült gazdasági helyzet alakulása.
Mutatja a statisztika
Az adósokat megsegítő lépés előnye a statisztikai jelentésekből is visszaköszön.
Eszerint az évkezdet szokásos forgalma után az áprilisi kijárási korlátozások alatt mért tízszázalékos visszaesést májusban már csak háromszázalékos mínusz követte a megkönnyebbült adósok költései miatt – mutatott rá a szakértő. – Nyárra pedig már megérkezett a fordulat: a boltok júniusban veszteség nélkül teljesítették az előző évi havi szintet, ekkor már az élelmiszer-eladások bővültek is, egyes iparcikkeknél pedig szintén magasabbra kapcsolt a forgalmazás.

A szövetség képviselője szerint továbbá az is beszédes, hogy a ruha- és cipőüzletekben az áprilisi, kilencvenszázalékos zuhanáshoz képest júliusban már kétszázalékos növekedést mutatott a forgalom, ezzel együtt vannak még leszakadások például a könyvek, játékok értékesítésében. A megszakítás nélkül üzemelt drogériák pedig a márciusi 19 százalékos bővülés után még júliusban is kilenc százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak tavalyhoz képest.
Másfélszeres dömping a webáruházakban
Ráadásként az is a hitelmoratórium közvetett hatása, hogy a visszanyert vásárlóerő a webáruházakban még inkább megjelent az első félévben. Főként, mert a korlátozott lehetőségek miatt tavasszal a házhoz szállítást biztosító internetes boltoknak intenzíven meg kellett támasztaniuk a hagyományos üzletek lakossági kiszolgálását. – Az internetes áruházakban június végéig az egy évvel korábbi hat hónapnyi forgalom közel másfélszerese jelentkezett, a fő termékkörök eladásai az évente jellemző ünnepi webes értékesítéseket is meghaladták – jelezte Vámos György.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!