A koronavírus-járvány okozta akadályok ellenére már ezres nagyságrendben kötöttek minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási (mfo) szerződést az ügyfelek a hazai biztosítótársaságoknál. A speciális konstrukció elterjedésével éles verseny bontakozhat ki a lakástípusú termékeknél, már csak azért is, mert rövidesen akár a a szektor díjbevételeinek mintegy kilencven százalékát magáénak mondható biztosítói kör lesz jelen a fogyasztóbarát termékek piacán. A jegybanknál jelenleg három társaság ehhez kapcsolódó pályázatának elbírálása zajlik, s október folyamán további négy-öt piaci szereplő tenderével számolnak – jelezte az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke. Rögtön hozzátette azt is, hogy a jegybanknál akkor lennének elégedettek, ha – a minősített lakáshitelhez hasonlóan – a következő időszakban az új értékesítések nagy részét a fogyasztóbarát otthonbiztosítások tennék ki.
„Rituális gyilkosságra” készülnek holnap a brüsszeli bürokraták
Romba dőlhet az európai gazdaság jövőbeli versenyképessége.