Nem tépázta meg a járvány a magyar Erstét

Főként a működési bevételek stagnálása jelzi az Erste Bank első három negyedéves számai között a koronavírus-járvány gazdasági hatását. A januártól szeptember végéig tartó időszak folyamán a hitelintézet 12 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, a lakossági ügyfélvagyon pedig szeptember végén 18 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban.

Horváth Éva
2020. 11. 05. 17:50
Jócskán nőtt a lakossági kihelyezések értéke Fotó: Világgazdaság/Kallus György
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Januártól szeptemberig a fogyasztási típusú kölcsönöknél az új kihelyezés 2 százalékkal nőtt, az állomány pedig 51 százalékkal bővült egy év alatt. A lakossági hitelezést egyértelműen a babaváró hitel húzza – mutatott rá Harmati László –, a konstrukció a fogyasztási hitelek esetében az új kihelyezések több mint felét adta, és az év során az új kihelyezések volumene sem csökkent.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt 18 százalékkal, 3435 milliárd forintra nőtt szeptember végére, ezen belül a befektetések aránya 58 százalék volt. A növekedéshez jelentős mértékben hozzájárult, hogy a fizetési moratórium bevezetése, valamint hogy a pandémiás helyzetben visszafogott fogyasztás következtében jelentősen, historikusan magas szintre bővültek a betétállományok.

A kis- és középvállalkozásoknál a hitelállomány egy év leforgása alatt tíz százalékkal gyarapodott az Ersténél
Fotó: Bach Máté

Jól fogyott az NHP Hajrá

A vállalati üzletágban az új kihelyezések volumene idén az első kilenc hónapban 39 százalékkal csökkent a tavaly szeptember végihez képest, a hitelállomány azonban még így is 8 százalékkal bővült egy év alatt, elérve a 790 milliárd forintot. Az Erste az NHP Hajrá programban szeptember végéig 52 milliárd forintot folyósított, amely 10 százalékos kihelyezést jelent. A vállalati hitelállomány továbbra is jó minőségűnek mutatkozik, a nem teljesítő hitelek ráta alig haladja meg a 2 százalékot, amiben a törlesztési moratórium hatása is megjelenik. Az Erste Bank vállalati betétállomány az év eleje óta 25 százalékkal nőtt.

A nagyvállalatok és önkormányzatok hitelállománya egy év alatt 3 százalékkal nőtt, míg az új hitelek volumene 18 százalékkal maradt el a tavalyi első kilenc hónap eredményétől. A kereskedelmi célú ingatlanoknál a hitelállomány 9 százalékkal volt magasabb szeptember végén, mint egy évvel korábban, míg a kihelyezés 70 százalékkal esett vissza 2019 első kilenc hónapjához képest. A kis- és középvállalkozásoknál a hitelállomány egy év alatt 10 százalékkal gyarapodott, az új kihelyezés azonban 21 százalékkal csökkent.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.