A helyi élelmiszerek aranykora jöhet

Visszafordíthatatlan változást hozott a koronavírus-járvány a hazai agráriumban. Egyfelől bebizonyosodott, hogy a szállítási nehézségek és a járvány elején előforduló pánikvásárlások ellenére sem volt hiány az élelmiszerellátásban, sőt a jelentős importcsökkenés mellett a mezőgazdasági termékek kivitele is erősödött. Sok külföldi áru legalábbis átmenetileg nem volt elérhető a különböző országok egyéni nehézségei, például a vendégmunkások hiánya miatt, de az árak is nőttek.

Másfelől a kijárási korlátozások is a hazai árukat segítették. A mindennapi élet átalakulása a kisebb távolság vagy az ismertség miatt a helyi piacokra irányított sok olyan vevőt is, akiknél ez korábban nem volt gyakorlat. Nagy István agrárminiszter a közelmúltban a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról beszélt, ma már minden tizedik fogyasztó a termelői és a helyi piacokat választja.

A kiváló minőségű magyar alapanyagokat itthon érdemes feldolgozni
Fotó: Bach Máté

Hatással volt a változásra az ­online kereskedelem súlyának ugrásszerű növekedése és az ételkiszállítás új időszámítása. Szakértők szerint a fogyasztói tudatosság is nagyon megnőtt, és egyre többeknek fontos a hazai termelők támogatása, emellett a bizalom is megnőtt a helyben előállított élelmiszerek iránt. A Covid–19-járvány tehát alapjaiban változtatta meg az emberek elvárásait a hazai mezőgazdaság iránt.

Élelmiszeripari szakmai körökben ezért ismét egyre hangsúlyosabban kerülnek elő a magyar élelmiszeripar nem túl rózsás helyzetével kapcsolatos vélemények és annak igénye, hogy jelentős lökést kapjon az ágazat.

Azt azonban már nem igazán tudják a szakértők sem, hogyan lehetne viszonylag rövid idő alatt a rendelkezésre álló eszközökkel versenyképesebbé, az európai piacon jóval nagyobb súlyúvá tenni a magyar élelmiszer-gyártást.

A hazai élelmiszeripar mélyrepülése a rendszerváltással kezdődött, amikor a privatizáció során külföldi kézbe kerültek a meghatározó üzemek, gyárak. Ezeknek jelentős részét a külföldi tulajdonos rövidesen bezárta, a gyártást pedig külföldön folytatta – a korábbival megegyező márkanév alatt.

Emiatt a hazai gazdák rákényszerültek az alapanyag-termelésre. Az uniós csatlakozáskor újabb csapás érte a feldolgozókapacitást, a szocialista kormányzás pedig a tőkeerős külföldi szereplők érdekeit nézte a hazai gazdák helyett.

A 2010-es kormányváltás óta jelentős hátrányt faragtunk le, de az alapanyag-előállítás és -értékesítés helyett még mindig jóval nagyobb arányban kellene teret nyerniük a magas feldolgozottságú élelmiszereknek.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyebek mellett a kiváló minőségű, itthon termelt tojás és gabona kivitele vagy a külföldi tulajdonú szereplőnek nyomott áron való értékesítése helyett jóval több hazai szereplőnek kellene itthon magasabb feldolgozottságú élelmiszert, például tésztát előállítani, és azt értékesíteni külföldön. Sőt az innovatív ötletekkel, egészségesebb, környezetkímélőbb gyártással, akár a további feldolgozással az európai élmezőnyben versenyeznének a szereplők.

Noha az élelmiszeripar újjáépítése időigényes folyamat, a legkisebb termelők, a családi gazdaságok életében alapvető megújulást lehetővé tévő, jövőre életbe lépő szabályozási környezet már ösztönzi a feldolgozást. Ez azt jelenti, hogy az őstermelő akkor sem ütközik akadályba, ha a megtermelt gyümölcsből főzött lekvárt árulja.

Ráadásul a kistermelők már nemcsak a helyi piacokon árulhatnak, de a tervek szerint rövid időn belül az online térben is. A növekvő kereslet pedig szerencsés esetben tovább ösztönzi a fejlődésüket.