Azt, hogy az M1-es autópálya nem csak a magyar autósok, de a Németország és Törökország között közlekedő személy- és áruszállító járművek számára is kiemelt fontosságú útvonal, nemcsak a román horrorkaravánok nagy száma mutatja, de az útdíjbevételi adatok is. Ugyanakkor az agglomerációs forgalom is évről évre nő, ezért stratégiai kérdés, hogy az M1-es használható legyen. A kormány az évtized közepén döntött úgy, hogy elkerülhetetlen az útvonal teljes újjáépítése és kibővítése, 2018-ban pedig megkezdődött a tervezés. A napokban – jórészt technikai okokból – módosítani kellett ezt a tervezői szerződést, ez azonban nem érinti a befejezés határidejét, ami január közepe. A szerződés szerint a tervező cégeknek

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.
Cél, hogy 2030-ban legyen magyar egyetem Európa és a világ legjobb száz intézménye között.