Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk ára jelentősebben, az élelmiszereké és a tartós fogyasztási cikkeké az átlagost kissé meghaladó mértékben emelkedett. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Éves összevetésben az élelmiszerek ára 3,4 százalékkal, a szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 9,9 százalékkal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsikért 12,1 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 4,6 százalékkal magasabb lett. A január–februári időszakban az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 2,9, a nyugdíjas háztartások körében pedig három százalékkal emelkedtek.
– Az infláció az előző hónaphoz képest a várakozásoknak megfelelően érdemben gyorsult, ezzel kismértékben a jegybanki cél fölé került. Az alapfolyamatok ugyanakkor ennél gyorsabb árdinamikát mutatnak, az ezt leíró maginfláció 4,1 százalék – kommentálta az adatokat Regős Gábor. A Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője jelezte: az infláció emelkedéséhez a tartós fogyasztási cikkek, illetve az üzemanyagok drágulása járult hozzá, bár havi alapon az élelmiszerek árnövekedése is érdemi volt. Az üzemanyagok gyorsuló áremelkedését az alacsony bázisidőszaki adat is segíti. Továbbra is kiemelkedően magas ugyanakkor a jövedéki adó emelése miatt a szeszes italok, dohányáruk áremelkedése.
– A következő időszakban az infláció várhatóan tovább gyorsul, akár a jegybanki célsávból is kiléphet, amelyet a bázisidőszaki olajár-zuhanás magyaráz. Az előbb-utóbb bekövetkező újranyitás szintén hozhat emelkedést az inflációban. A gyenge forintárfolyam és az erős maginflációs folyamatok miatt a jegybank nem dőlhet hátra, ám vélhetően beavatkozásra sem kényszerül még márciusban, azonban a gazdaság újranyitását követően szükség lehet a monetáris kondíciók szigorítására – tette hozzá Regős Gábor.