Nemcsak adókedvezményhez juthatnak, hanem pályázati forrást is könnyebben szerezhetnek azok a vállalkozások, amelyek már a munka megkezdése előtt kutatás-fejlesztésről (K+F) szóló minősítést kérnek – hívta fel a figyelmet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke.
Pomázi Gyula elmondta: A minősítés nemcsak a projektről ad hivatalos igazolást, hanem
az ezzel a dokumentummal megszerezhető kedvezmények és pályázati források akár több tízmillió forintot is jelenthetnek a vállalkozások számára, emellett az évekkel későbbi ellenőrzések során igazolják, hogy a projekt valóban kutatás-fejlesztés volt.
– A százalékos arányok alakulása azt mutatja, hogy a szociális hozzájárulás esetében a cégek akár minden tizedik munkavállaló bérét megtakaríthatják. A társasági adónál például tízmillió forintonként egymilliót takaríthatnak meg a fejlesztésekkel foglalkozó cégek – emelte ki Pomázi Gyula.

Fotó: Kurucz Árpád
Az SZTNH immár kilenc éve látja el a K+F tevékenységek minősítését. Magyarországon az elmúlt években ugrásszerűen nőtt azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek kutatás-fejlesztés és innováció területén dolgoznak, és érnek el egyre szembetűnőbb eredményeket, ezzel párhuzamosan megugrottak a K+F minősítés iránti kérelmek. A tavalyi év első negyedévében hetven százalékkal, 2021 első negyedévében pedig két és félszeresére nőtt a kérelmek száma 2019 azonos időszakához képest.
Nem mindegy azonban, milyen feltételeknek kell megfelelnie az adott vállalkozásnak a K+F minősítés megszerzéséhez. Ebben segít az a Fehér Könyv, amelyet a hivatal most tett közzé a honlapján.
A dokumentum a kutatás-fejlesztés fázisaira és feltételeiről részletes, közérthető formában ad útmutatást, és példákkal segíti a pályázókat a projekt tervezésétől egészen a megvalósításig, így kiküszöbölhetők a minősítés során felmerülő hiányosságok.
Április eleje óta a K+F szakértői vélemény a hivatal elektronikus ügyintézési felületén is kérhető – a hivatal ezzel a funkcióval bővítette a pandémiát megelőzően indított folyamatot, amely szerint minél több szolgáltatást digitálisan is elérhetővé tesz. A szakértői vélemény igénylését szolgáló űrlapot az ügyfelek hivatalos azonosítással, az információbiztonság szempontjából is védett csatornán keresztül nyújthatják be. A hivatal ezzel segíti, hogy minél többen igénybe vehessék a K+F minősítési rendszert, amelynek célja, hogy ösztönözze a hazai innovációt, elősegítse a hazai GDP növekedését, egyúttal jogbiztonságot teremtsen a piacon.