Jelentős drágulás nehezíti az indulást

Legalább 15-20 százalékos drágulást okoz a szerelt technológiával épülő házak szerződéses árában, hogy egyes építőanyagok ára szinte soha nem látott mértékben emelkedik. A probléma egész Európában jelen van, idehaza ráadásul azért is különösen fájó a jelenség, mert a csokot és egyéb támogatásokat igénybe vevő családok lehetőségei szűkülnek.

2021. 05. 27. 6:59
null
Poszt-Covid-hatás? Egyes építőanyagok ára rövid idő alatt kétszeresére, másoké akár háromszorosára is megemelkedett Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akár nyugodt, jó éve is lehetne a könnyűszerkezetes épületeket kivitelező vállalkozásoknak. A koronavírus-járvány harmadik hullámán túl, a gazdaság újraindításával azt gondolhatnánk, az eddigi, a korlátozásokból és a megbetegedésekből fakadó problémák szép lassan elsimulnak. Azonban részben éppen a pandémia teljesen felforgatni látszik az építési piacot:

egyes építőanyagok ára drasztikus emelkedésnek indult az utóbbi időben, több termékből pedig hiány lépett fel.

Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének tagozatvezetője szerint sok mindenre számítottak a cégek a korábbi szerződéskötéseknél, arra viszont nem, hogy az áremelkedés mértéke egyes termékeknél a száz százalékot közelítse, némelyiknél a kétszáz százalékot is meghaladja. Mint rámutatott, a probléma Nyugat-Európában is jelen van, az ottani szakmai szervezetek megkongatták a vészharangot. A rendkívüli helyzet a Covid miatti termelési leállások és a gazdaság megindulása után keletkezett óriási vásárlási igény miatt alakult ki.

Poszt-Covid-hatás? Egyes építőanyagok ára rövid idő alatt kétszeresére, másoké akár háromszorosára is megemelkedett
Fotó: Mirkó István

Kormányközi megállapodások?

Az építőipari nyersanyagok és építőanyag-ipari termékek – például acél, bitumen és cement – jelentős áremelkedése miatt a kormányhoz fordult segítségért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. A lapunkhoz is eljuttatott levélben a szövetség a rosszul működő nemzetközi ellátási lánc és a termékek késve történő szállítása miatt azt kérte, hogy a kormány kössön kormányközi megállapodásokat keleti és távol-keleti országokkal az alapanyagok jelentős mértékben történő beszerzésére. Az ÉVOSZ szerint a problémát egyebek mellett a pandémia okozta, de Kínának is szerepe volt benne, ugyanis miközben az ázsiai ország adja a világ acéltermelésének több mint felét, acélipari termékeket tart vissza a világpiactól. A szakszövetség továbbá azt javasolta, hogy a mostani helyzetben a Gazdasági Versenyhivatal fokozottabban figyelje az építési piacot a tisztességtelen piaci magatartás kiszűrése érdekében. Az építőipari nyersanyagok és építőanyag-ipari termékek drasztikus áremelkedése globális jelenség, az Európai Unió valamennyi tagországában gondot okoz. Ezért az ÉVOSZ szerint a helyzet kezelésében az uniónak is fontos szerepe van.

Mindez Kárpáti József szerint legalább 15-20 százalékos drágulást okoz a szerződéses árakban.

Vagyis azt, hogy egy átlagos, akár egy nagycsaládnak is megfelelő,

kilencven négyzetméteres, egyszintes ház kulcsrakész ára 40 millióról 45-48 millió forintra nőtt rövid idő alatt.

– A cégeknek nagyon sok a megkeresésük, az otthonteremtési program nyújtotta támogatásokkal sok család építkezne. Mégis az a tapasztalat, hogy tíz kiadott szerződéstervből négyet visszamondanak vagy komoly alkudozásba kezdenek a megrendelők. A jelentős áremelések miatt az ügyfelek egy része lemond erről-arról: garázsról, galériáról, csökkenti az épület méretét, a felszerelést, a műszaki tartalmat – fejtette ki a környezettudatos és szerelt technológiás szakmai tagozat (ÉVOSZ–MAKÉSZ) elnöke.

Noha sokan elállnak a szerződéskötéstől vagy kivárnak ebben a jelenlegi bizonytalan helyzetben, a megrendelések hiányára mégsem panaszkodhatnak a cégek. – Vannak vállalkozások, amelyeknek már 2022 szeptemberére is van megrendelésük – jelezte Kárpáti József. Kérdésünkre, hogy hogyan lehet mintegy másfél évre előre szerződni, a tagozatvezető azt mondta, ilyen esetben jellemzően előszerződést kötnek a megbízóval, némi előleg kifizetésével. Amikor pedig el tudja kezdeni a munkát a kivitelező, akkor kötik meg a végleges szerződést.

Kárpáti József szerint a készházak piacán nagyjából

minden második megrendelő csokkal építkező család, de vannak cégek, amelyeknél tízből hat-hét megrendelő él a vissza nem térítendő állami milliókkal.

Az ÉVOSZ–MAKÉSZ elnöke szerint a négyzetméterárak nagyon hasonlók a hagyományos téglaépítésű házakéhoz. – Ha abból indulunk ki, hogy átlagosan mintegy félmillió forint a négyzetméterár, akkor a szerelt technológiás házak előnye a vékonyabb falakban rejlik. Ezt figyelembe véve akár hat-nyolc négyzetméterrel is nagyobb lehet a hasznos alapterület, ami így három-négy millió forintos árelőnyt is jelenthet – mutatott rá Kárpáti József.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.