Minden idők legnagyobb otthonteremtési programjaként mutatta be Novák Katalin frissen kinevezett családokért felelős tárca nélküli miniszter tavaly ősszel az újabb, nagy léptékű elemekkel bővülő támogatási rendszert. Az újdonságok közül mindenképp előrekívánkozik az otthonfelújítási program, amelyre az előzetes felmérések, szakértői becslések szerint kiemelkedő érdeklődés lesz. A felújítási programban bármely gyermekes család saját lakásának, házának felújítására vagy kerítés, garázs, télikert megépítésére a költségek legfeljebb felét kitevő, maximum hárommillió forintos támogatást kaphat. A fennmaradó ötven százalékot az érintettek akár a februártól elérhető kedvezményes hitellehetőséggel is fedezhetik.
Így a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 10 plusz 10 millió forintos konstrukciójának mintájára 3 plusz 3 millió forintot kaphatnak a családok otthonuk korszerűsítésére.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a munkálatok kezdetén legfeljebb hatmillió forint államilag támogatott, három százalék kamatozású hitelt vehetnek fel a családok, amelyből a munkálatok végeztével, a számlák alapján akár hárommillió forintot megtérít (előtörleszt) az állam. Természetesen a két elem nincs összekötve, vagyis aki a hitelt nem szeretné felvenni, az ugyanúgy jogosult a számlákkal igazolt munkadíjakra és anyagköltségekre, vagyis az akár hárommilliós támogatásra. A felújítási program és a hitel már egy gyermekkel is igényelhető, a lehetőség 2022. december 31-ig él.
Mielőtt igazán kezdetét vehette volna az újabb családtámogatások kiforgatása, támadása az ellenzék részéről, a kormány még az év végén elegáns mozdulattal kihúzta a méregfogat. Hárommillió forint ugyan soha nem „járt” még a családoknak otthonuk felújítására, de az örök fanyalgók rögtön megtalálták a problémásnak tűnő pontokat. Persze sok más sem volt azelőtt, sem csok, sem babaváró, sem tízmilliók, sem semmi – jóformán csak családi pótlék, amelyet, ugye, tíz éve nem emelnek „ezek”. Szóval jöttek az ellenvetések, hogy miért csak ötven százalékot fedez a támogatás, mi lesz azokkal, akiknek nincs önerejük és az örök sláger: miért nem a családi pótlékot emelik? Jegyzet itt.
Teljes adómentesség
Az év elejétől a lakásvásárláshoz is több kedvezmény jár, amelyek milliós nagyságrendet tesznek ki külön-külön is. Az új építésű lakások ismét öt százalékra csökkentett forgalmi adója gyermektől, családi állapottól függetlenül mindenkinek „jár”, aki legfeljebb 150 négyzetméteres lakást vagy legfeljebb 300 négyzetméteres önálló házat vesz.
A kedvezményes lakásáfa hazai történetében azonban fontos újdonság, hogy a legalább egygyermekes, csokkal vásárló családok utólag ezt az ötszázaléknyi áfatartalmat is visszaigényelhetik.