A Tűzfalcsoport oknyomozó portál tárta a szélesebb nyilvánosság elé, hogy mi történt azon a sátoraljaújhelyi lakossági fórumon, ahol Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke 2025 februárjában beszélt arról, hogyan készül a pártvezetés a 2026-os kampányra. Ebben a beszélgetésben Tarr egy sor botrányos kijelentést tett, beszélt iskola- és kórházbezárásokról, vasúti szárnyvonalak leállításáról és arról is, hogy a Tisza a Tusk-kormány igazságügyi reformját tekinti példának, az azt előkészítő szervezetekkel pedig már akkor is szoros együttműködésben álltak – idézi fel az Ellenpont cikke.

Magyar Péter alelnöke elismerte, hogy a Tisza Párt a lengyel igazságügyi reformot kívánja követni.
Lengyelországban, ami a Tusk-kormány újbóli színrelépését eredményezte, alapvetően az igazságszolgáltatás reformjából indult vagy arra épült. Volt egy 11 fős jogásztársaság, akik előkészítették, nagyon komoly, több hónapos, másfél éves munkával azt a reformot, és ahhoz kapcsolódóan nagyon sok mindent, amivel az a változás, ami Lengyelországban megtörtént, megtörténhetett. Ez sem titok, ezzel a csoporttal mi intenzív kapcsolatban vagyunk. (…) Megvan a kapcsolatunk a lengyel emberekkel, közösségekkel, akik motorjaik voltak a lengyelországi változásoknak, és most is jelen vannak mindabban, ami ott történik
– idézték Tarr kijelentését.
Felidézték, hogy a lengyel igazságügyi reform lényege, hogy a választási győzelmet követően a Tusk-kormányzat tulajdonképpen maga alá gyűrte az alkotmánybíróságot, annak döntéseit figyelmen kívül hagyta, majd később a bírák kinevezését parlamenti hatáskörbe vonva saját embereivel töltötte fel. Eközben az eljárási szabályok gyors átírásával őrizetbe vettek két olyan ellenzéki képviselőt, akik korábban elnöki kegyelemeben részesültek.
A Tusk-kormány túlkapásainak eredményeképpen paradox módon az Európai Unió feloldotta azokat az uniós forrásokat, amelyeket a PiS-kormány regnálása alatt visszatartott a 7. cikkely szerinti eljárás miatt.
Hasonló program már a Tisza Párt környékén is körvonalazódik, a bíróságok átszervezésére már Magyar Péter is tett utalást.
Emlékezetes, hogy miután elveszítette az Index elleni sajtópert, a közösségi oldalán botrányt emlegetett, és „a jogállam totális megcsúfolásáról” írt.