Múlik a kriptodivat, rázós időszak elé néz a bitcoin

Az elmúlt időszak kiadós árfolyamzuhanása után a Deutsche Bank elemzője megvizsgálta a bitcoint és a többi kriptodevizát. Véleménye szerint az árfolyamot csak az illúziók alakítják.

Fellegi Tamás Péter
2021. 05. 24. 7:38
null
A kiszámíthatatlan piaci kilengések miatt rendkívül kockázatos a kriptovalutákkal kereskedni. Fotó: 123RF
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt hetekben a felgyorsuló emelkedés után a bitcoin árfolyama meredek zuhanásba kezdett, és kisebb késéssel ugyanez lezajlott a többi, az utóbbi időben divatossá vált kriptodeviza esetében is. Piaci elemzők viszonylag ritkán foglalkoznak ezekkel az eszközökkel, miután nincs olyan fundamentum, amely szerint értékelni lehetne őket, most azonban a Deusche Bank elemzője a kriptodevizák piacát és a velük foglalkozó befektetők lélektanát próbálja meg alaposabban értelmezni.

Véleménye szerint az, hogy egy hét alatt közel harminc százalékkal zuhant a bitcoin, amit Elon Musk egy Twitter-bejegyzése és egy kínai bejelentés váltott ki, mutatja, mennyire labilis termékről van szó, amely időnként divatossá válik, majd egy idő után kimegy a divatból, hisz ez a divat lényege. Márpedig a bitcoin árának szinte egyetlen meghatározó eleme a befektetők lélektana:

ha divatosnak tartják, megveszik, ha úgy érzik, már nem trendi, gyorsan megszabadulnak tőle, csakhogy, ha ezt sokan teszik, az árfolyam összeomlik.

A részvényekkel, kötvényekkel vagy árupiaci termékekkel szemben itt nincs, aki – fundamentális alapon már olcsónak tartva az adott eszközt – belépne a piacra. Aki vesz, azt kizárólag a hit, a remény, az illúzió motiválja.

A kiszámíthatatlan piaci kilengések miatt rendkívül kockázatos a kriptovalutákkal kereskedni
Fotó: 123RF

Amikor Elon Musk pár hónappal azután, hogy bejelentette a bitcoin elfogadását a Tesla autók vásárlásakor, majd nemrég egy Twitter-bejegyzésben vonta ezt vissza, mondván, a bitcoinbányászat környezetkárosító, akkor mindenkinek hirtelen világos lett, hogy a vállalkozó lóvá tette a bitcoinbefektetőit. Az ár 60-ról 48 ezer dollárra esett, majd jött a kínai jegybank bejelentése, miszerint tiltani fogja a kriptodevizák fizetési eszközként való használatát. A másnapi kereskedésben óriási pánik mutatkozott, napon belül 30 ezer dollár is volt az árfolyam.

Az elemző szerint a bitcoin és a többi kriptodeviza értékének az sem fog jó tenni, hogy a jegybankok egymás után tervezik a kriptodevizák szabályozását, sőt saját devizáikat is kibocsátják ebben a formában. Innentől kezdve lesznek jegybanki, fedezettel rendelkező kriptodevizák, és lesz a többi, amit bárki létrehozhat: ezek a korábbi reményekkel ellentétben már semmilyen előnyt nem fognak tudni felmutatni a jegybanki devizákhoz képest.

A jegybankoktól független deviza illúziója, melyre a bitcoin ötlete épült, múlóban van.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.