Pár napja aggasztó folyamatot vehettünk észre a kriptodevizák piacán: az addig szakadatlanul emelkedő bitcoinhoz immár csatlakoztak más kriptodevizák is. Ez pedig azt jelentette, hogy nemcsak egy véges elemű sorozatot vásárolnak a befektetők, hanem a csaknem tízezer többi ilyen eszközt is keresni kezdték. Szemben a részvényekkel, illetve részvénytársaságokkal, melyek mögött működő cégek vannak,
a kriptodevizák mögöttes érték nélküli, nehezen értelmezhető eszközök, melyekből akárhány újabbat létre lehet hozni.
Ebből következik, hogy bármennyi pénz áramlik beléjük, előbb-utóbb elértéktelenednek az újabb és újabb sorozatok megjelenése miatt.
Nos, úgy tűnik, ez most máris megtörtént. Mikor a kriptodevizák összessége már 2500 milliárd dollárt ért, vagyis lényegében annyit, mint a világ legnagyobb tőzsdei cége – az Apple –, akkor hirtelen megjelentek az eladók, és meredek esés kezdődött.
Csak az utóbbi egy-két napban húsz százalékkal csökkent sok kriptodeviza ára, köztük a bitcoiné is. Egy nap alatt összértékük 250 milliárd dollárral csökkent, vagyis ennyivel kevesebbet ér azok összesített befektetése, akik kriptodevizát tartanak.
Több tényező van, ami még erősíti is a hirtelen kialakult bizalomvesztést: egy török kriptodeviza-tőzsde tulajdonosa eltűnt, a befektetések beragadtak. Ez is rávilágít arra, hogy milyen nagy probléma, ha egy befektetési eszközfajta nincs megfelelően szabályozva: a befektetők extra kockázatnak vannak kitéve. Márpedig a kriptodevizák szabályozása még csak egy-egy országban és részlegesen történt meg, miközben például Indiában a teljes betiltás mellett döntöttek a rendkívüli kockázatok miatt.
Mindemellett az utóbbi időben jelentkeztek a piaci buborék tipikus jelei: egy-egy kriptodeviza gyors áremelkedése úgy indult meg, hogy egy-egy ismertebb ember, mondhatni influenszer bejelentette, hogy vett belőle, vagy egyszerűen csak azt, hogy megtetszett neki. Márpedig itt nincs olyan ismérv, ami miatt ki lehetne jelenteni ilyesmit, hisz a legtöbb eszköz belső érték nélküli, kivéve a tethert, amely mögött elvileg dollárfedezet van (ezért árfolyama nem is váltakozik). Némelyikük árfolyama rövid idő alatt három-négyszeresére emelkedett, ami a részvénypiacon tipikusan egy trend végét szokta jelezni: a befektetők megvesznek minden újabb részvényt, amelynek még alig emelkedett az árfolyama, abban bízva, hogy végül minden a magasba emelkedik.