Furcsa időket élünk. Az emberek többsége már nem magának építi a házát, és jellemzően nem is kalákában a szomszéd, a családtagok, a barátok segítségével. És mivel jellemzően nem így történik, az építtető család egyre kiszolgáltatottabb. Ki van szolgáltatva a kőművesnek, ki van szolgáltatva az építőanyag-kereskedőnek.
Ráadásul már rég nem a szomszéd erdőből vagy hegyből érkezik a házhoz szükséges alapanyag, hanem a világ túlsó feléről. Így ahogy egyre bonyolítjuk szép világunkat, bizony
már nemcsak a kőművestől függ az építkezés menete, hanem „globális folyamatoktól”.
Ma ugyanis – egyfajta pillangóhatásként – azt is megérzi a bőrén az építkező család, ha Sanghaj külsőn vagy a Mississippi partján sokan építkeznek. A koronavírus miatt márpedig ilyen helyzet adódott nagy hirtelen: leálltak, teljesen bezártak gyárak, a járvány lecsengésével viszont most mindenhol újraindulnak a nagy állami beruházások, és boldog-boldogtalan építkezne. A nagyok pedig élnek erőfölényükkel, és lefölözik a termelést.
A globális folyamatok szép lassan mindenhová beszüremkednek, és minden szereplő vérszemet kap. Mert igaz, hogy sokkal drágábban jut hozzá a kereskedő az importáruhoz, de azért most a saját árrését is megnöveli. A kivitelező srófolja fel a vállalási díját, a szakember egyre többet kér a munkájáért. Panaszkodik a régi kőművesünk, akit vissza akartunk hívni kerítésépítésre, hogy „úgy elmentek az anyagárak, hogy nem tudom velük tartani a lépést”. Értsd: ő is folyamatosan emeli a díját, de még többet szeretne. Ez persze a jobbik eset – ő legalább megbízhatóan, szépen dolgozik, csak győzzük megfizetni. Mert mit mondjunk arra, amit az építési ügyekben jártas ügyvéd mesélt lapunknak: „Ma olyan a helyzet az építőiparban, hogy jóformán bármennyit el lehet kérni egy munkáért. Attól még, hogy valaki elvállalja a munkát, nem biztos, hogy ért is hozzá.” Scheer Sándor Market-vezér példája pedig tényleg mindennél többet elmond. Amikor egy burkolócéggel leültek tárgyalni arról, hogy az
miért kér négyzetméterenként négy euróval többet, mint Németországban,
és próbáltak alacsonyabb – urambocsá! – tisztességesebb árban megegyezni, a cég vezetője nemes egyszerűséggel odabökte: „Ennyiért anyámnak sem burkolok.”