Öt pillért nevezett meg a világviszonylatban is párját ritkító magyar családpolitika alapjaként Orbán Viktor a múlt heti IV. Budapesti Demográfiai Csúcson. Minket e helyütt most a második pillér érdekel elsősorban, amelyet úgy írt le, hogy „a családokat lakáshoz, és ez fontos: saját tulajdonú lakáshoz kell segíteni”. Természetesen ez szoros kötelékben áll a másik négy pillérrel is: a gyermekvállalás anyagi értelemben is előnyt jelentésével, az édesanyák kitüntetett szerepével, a családbarát országgal és a mai „genderzivataros” időkben a családok, a gyermekek védelmével.
A saját otthon fontossága az ember lényegéből fakad. Mircea Eliade írja, hogy az ember „nem váltogatja tehát könnyű szívvel a lakóhelyét, mert nem könnyű feladnia »világát«.” Magyarországon – ahogy általában Európának ezen a felén, illetve a Kárpát-medencében – a saját otthon alapvető, ragaszkodunk hozzá. A bérlemények, egyáltalán a lakásbérlés csak bizonyos élethelyzetekben, jellemzően csak bizonyos ideig jelent megoldást a legtöbbeknek.
Mai, modern világunkban, amikor a földtől elszakítottan élünk, ez maradt meg ugyanis bizonyosságnak (vö. ingatlan) a sok bizonytalanság (vö. ingóság) között.
Nem beszélve arról, hogy a magyarok – Közép-Európa sok más népéhez hasonlóan – átélték a teljes kollektivizálást, vagyonelkobzást, a „minden közös” elvének vérbe fojtott utópikusságát. A családok itt mindent megtesznek (sokszor erejükön felül), hogy maguknak megteremtsék a saját otthont, a saját lakást, illetve később gyermekeiket is hozzásegítsék ehhez. És ez, szinte anyagi helyzettől függetlenül, minden társadalmi réteg esetében így van.
Ez persze kinek könnyebb, kinek nehezebb. Ám a mai, családokat segítő otthonteremtési lehetőségek mellett egyszerűen nem igaz, erősebben fogalmazva csúcsra járatott demagógia, hogy a gyermeket tervező vagy már nevelő fiatalok – így vagy úgy – ne tudnának önálló, saját tulajdonú lakásba költözni. Aki bérleti díjat tud fizetni, egy kedvezményes hitel törlesztőjét is tudja. Mert egy fontos szempontot mindig elfelejtünk: nemcsak a mai lakásárak mellett nem, hanem sosem tudott bárki csak úgy száz négyzetméteres, Duna-parti, panorámás, frissen épített lakást venni a fővárosban, netán Budán többszintes házat építeni. De nem csak száz négyzetméteres otthon létezik, nem csak új építésű lakás van – és nem csak Budán van élet! Ráadásul a koronavírus idején bizony azon is el lehet gondolkodni, hogy a zsúfolt nagyvárosban a legjobb-e élni. S azon, hogy távmunka és home office mellett feltétlenül oda kell-e költözni, ahol a munkalehetőség adódik.
Nagyszüleink, szüleink generációja sokat tudna mesélni a saját lakás megteremtésének nehézségeiről, noha a legtöbbek erőfeszítéseit a kemény munka és a kitartás révén végül siker koronázta. Nem véletlen, hogy
egy hőbörgő kisebbséget leszámítva a józan többség örül a csoknak, örül a többi támogatásnak, örül a fiatal házasoknak járó tízmillió forintos „nászajándéknak”.
Mert ha nem is részesülhet a juttatásokban, tudja, látja, hogy gyermekének, unokájának mennyivel könnyebb így elindulni az életben, mint egykor neki.
