A fővárosi embernek szokatlan kalapácsolástól visszhangzik szombaton kora délelőtt a Pólus Center parkolója és annak környéke, a szerszám és az üllő találkozásának csilingelő hangja messzire elhallatszik. A nem mindennapi, dallamos „ébresztőre” egyszerű a magyarázat: elkezdődött a karácsonyi vásár, amelynek kínálatát hétvégente Oppenauer Péter tábori tűzhelye is színesíti. A kovács, mivel párja második közös gyermeküket várja, ezekben a hetekben segítség nélkül áll helyt a forgatagban. Bírja a gyűrődést, évtizedek óta a mesterségének él, és ennyi idő alatt hihetetlen tapasztalatra, rutinra tett szert.
– Ózdi születésű vagyok. Az apámat nem ismertem, a ráckeresztúri nagyapám vett a nevére és nevelt fel; hatéves koromtól mellette voltam. A kovácsolásra is ő tanított meg, hiszen maga is e mesterséget űzte, három falu tartozott hozzá. Sajnos a nagyapám korán, 12 éves koromban meghalt, így nem tudott mesterlevelet adni. Később ipari tanulóként folytattam, szakmunkás-bizonyítványt szereztem, majd képeztem magam tovább. Végül mezőgazdasági, ipari, dísz- és fegyverkovács lettem – emlékezik vissza Oppenauer Péter. Ezután nagyon sok munkahelyen megfordult a szakmájában, dolgozott lakatoscégeknél, kovácsműhelyekben, öntödékben, laprugó- és ekevasgyárban, több mint tizenöt éve pedig már vállalkozóként keresi a kenyerét. Jelenleg 25 egyesület fegyvermestere is.
Sok feszület kelt el a pandémia alatt
Az idő előrehaladtával mind többen állnak meg a kovácsmester sátránál, és érdeklődnek a portékák iránt. Bár Oppenauer Péter nyolcezer termékének csak egy részét hozza magával, a választék így is széles. A kínálatot meghatározza, hogy éppen hol árusít, mert másféle termékekkel érkezik egy karácsonyi vásárba, mint egy fesztiválra. Vannak ugyanakkor olyan eszközök is, amelyeket minden alkalommal megvásárolhatnak nála az érdeklődők, a kovács sok más mellett borotvát, különböző késeket, fegyvereket, ruhafogasokat és sokféle dísztárgyat kínál a vásárlóknak. Vannak olyan tárgyak, amelyeket az érdeklődőkkel együtt fejez be, ilyenkor a gyermekek, fiatalok vagy akár a felnőttek végzik el az utolsó simításokat a tárgyon. Az eszközöket bárki kipróbálhatja, akinek van kedve, kovácsolhat. – Amióta kitört a járvány, nagyon sok feszületet vásároltak az emberek, korábban tíz év alatt sem vettek ennyit. Szívesen készítek feszületet, de a piaci igényeket is ki kell szolgálni. Jellemző, hogy az első házamat ácskapcsok készítéséből vettem. Nem szerettem azokat gyártani, de megérte – teszi hozzá.
Maserati simult bele a kapuba
Oppenauer Péter azt mondja, hogy sok mindent elkészít, ami vasból, acélból van, igyekszik teljesíteni a megrendelők kéréseit. Kovácsol zárakat, csillárokat, ágyakat, székeket, asztalokat vagy éppen korlátokat. Amellett, hogy a jól fogyó eszközöket elkészíti, keresi a kihívásokat is, szeret egyedi dolgokat alkotni. Azt mondja, hogy a közelmúltban egy XVI. századi zsoldosládát restaurált (ebben egy kulcs egy tucat zárat forgat, ez volt a páncélszekrény elődje). A restaurálás olyan jól sikerült, hogy az eredeti alapján alkotott még egy vasládát, amihez hatszáz szegecset használt fel. Korábban készített egy sast kovácsoltvasból, illetve egy olyan vaskaput, amelybe egy Maseratit munkált bele. Az alkotás érdekessége, hogy noha a kapu sík, a szemlélő bárhonnan nézi az autót, olyan, mintha a Maserati kijönne a kerítésből.
Készített cégért is egy szódás cégnek, amiben még a buborékok is kovácsoltvasból vannak. Ennek megalkotásánál jól jött, hogy Oppenauer Péter grafikus is. Megjegyzi, hogy folyamatosan képezi magát, mert szeret tanulni. Közben egy asszony és a kislánya áll meg a sátornál, és a portékákról érdeklődnek. Az anya örömmel újságolja el, hogy a nagyapja annak idején gyógykovács volt, régen a lovak patáját, lábát orvosolta, így személyes élményeket őriz a mesterségről. A közös témáról a mester és vásárlója percekig beszélnek.
A kemény munkához kell a jókedv
A jelenleg Halimbán élő kovács később kitér arra, hogy az elmúlt években néhányszor külföldön is megfordult, de a távoli fesztiválok jelentős költséggel és nagy kockázattal járnak. Ahogy fogalmaz, megtanulta az életben, hogy „a vas pénzért melegszik, ingyen hűl”, így igyekszik takarékoskodni. Egy-egy fesztiválra egyébként több száz kilogramm árut mozgat. – A tábori tűzhellyel és az üllővel együtt egy tonna a rakomány, abból magam csaknem kétszáz kilogramm vagyok – jegyzi meg nevetve, és hozzákezd a harmadik szelet kenyér elfogyasztásához, amelyet a tűzhely vasrácsán pirít meg. Oppenauer Pétert nagy örömmel tölti el, hogy sokan érdeklődnek a mestersége iránt, sokszor volt már inasa, az eltelt évek alatt csaknem ötszázan fordultak meg nála. Egyesek elvéreznek az elején, mert a kovácsmesterség csak messziről egyszerű és szép.
– A vasat azonban ütni kell, ahhoz pedig erő és kitartás szükségeltetik. Nem véletlen, hogy az erdészet és a bányászat után a kohászat a harmadik legkeményebb fizikai munka a világon. Azért van, aki megragad mellettem, most is van egy állandó fix inasom. A fiatalember gizdán érkezett, az elején volt emiatt baj „szatyorral”, hiszen szélesebb volt egy faoszlop, mint a válla, de aztán beleerősödött a mesterségbe – viccelődik Oppenauer Péter. A humor minden bizonnyal elengedhetetlen az ő szakmájában, mert a kemény munkához és a piaci árusításhoz is kell a jókedv. Így arról is nevetve beszél, hogy egyelőre „két alomból” négy gyermeke van, és hamarosan, várhatóan áprilisban az ötödik utód is megszületik. Szerinte a legnagyobb esély arra van, hogy a kétéves kislánya követi majd a szakmában. – Sárikám nagyon jó erőben van, szigorú, mint a fogfájás. Úgy üt a kalapáccsal, hogy öröm nézni, már egyéves korában arrébb tett egy fával megrakott taligát. Remélem, átadhatom majd neki a tudásom – köszön el nevetve a kovács, és üti tovább a következő dísztárgyat. Újra a kovács kalapácsolásától zeng a piac.
Borítókép: Élménykovács a karácsonyi vásárban Budapesten, a Pólus Center parkolójában. (Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós)
