Erő és kitartás mellett humor is kell a mesterséghez

Több mint másfél évtizede járja a vásárokat, fesztiválokat tábori tűzhelyével Oppenauer Péter kovács, aki nyolcezerféle terméket kínál a vásárlóinak. A tömegcikkek mellett szívesen készít egyedi tárgyakat is, legutóbb egy XVI. századi zsoldosládát restaurált. A tudását előszeretettel osztja meg másokkal, olyanokkal, akik hozzá hasonlóan hajlandók beletenni a munkát az együttműködésbe. Aki viszont a könnyebb utat választja, annak nincs maradása.

Budapest, Pólus Center parkoló. Élménykovács a karácsonyi vásárban Fotó: Teknős Miklós

Maserati simult bele a kapuba

Oppenauer Péter azt mondja, hogy sok mindent elkészít, ami vasból, acélból van, igyekszik teljesíteni a megrendelők kéréseit. Kovácsol zárakat, csillárokat, ágyakat, székeket, asztalokat vagy éppen korlátokat. Amellett, hogy a jól fogyó eszközöket elkészíti, keresi a kihívásokat is, szeret egyedi dolgokat alkotni. Azt mondja, hogy a közelmúltban egy XVI. századi zsoldosládát restaurált (ebben egy kulcs egy tucat zárat forgat, ez volt a páncélszekrény elődje). A restaurálás olyan jól sikerült, hogy az eredeti alapján alkotott még egy vasládát, amihez hatszáz szegecset használt fel. Korábban készített egy sast kovácsoltvasból, illetve egy olyan vaskaput, amelybe egy Maseratit munkált bele. Az alkotás érdekessége, hogy noha a kapu sík, a szemlélő bárhonnan nézi az autót, olyan, mintha a Maserati kijönne a kerítésből. 

Készített cégért is egy szódás cégnek, amiben még a buborékok is kovácsoltvasból vannak. Ennek megalkotásánál jól jött, hogy Oppenauer Péter grafikus is. Megjegyzi, hogy folyamatosan képezi magát, mert szeret tanulni. Közben egy asszony és a kislánya áll meg a sátornál, és a portékákról érdeklődnek. Az anya örömmel újságolja el, hogy a nagyapja annak idején gyógykovács volt, régen a lovak patáját, lábát orvosolta, így személyes élményeket őriz a mesterségről. A közös témáról a mester és vásárlója percekig beszélnek.

A kemény munkához kell a jókedv

A jelenleg Halimbán élő kovács később kitér arra, hogy az elmúlt években néhányszor külföldön is megfordult, de a távoli fesztiválok jelentős költséggel és nagy kockázattal járnak. Ahogy fogalmaz, megtanulta az életben, hogy „a vas pénzért melegszik, ingyen hűl”, így igyekszik takarékoskodni. Egy-egy fesztiválra egyébként több száz kilogramm árut mozgat. – A tábori tűzhellyel és az üllővel együtt egy tonna a rakomány, abból magam csaknem kétszáz kilogramm vagyok – jegyzi meg nevetve, és hozzákezd a harmadik szelet kenyér elfogyasztásához, amelyet a tűzhely vasrácsán pirít meg. Oppenauer Pétert nagy örömmel tölti el, hogy sokan érdeklődnek a mestersége iránt, sokszor volt már inasa, az eltelt évek alatt csaknem ötszázan fordultak meg nála. Egyesek elvéreznek az elején, mert a kovácsmesterség csak messziről egyszerű és szép. 

– A vasat azonban ütni kell, ahhoz pedig erő és kitartás szükségeltetik. Nem véletlen, hogy az erdészet és a bányászat után a kohászat a harmadik legkeményebb fizikai munka a világon. Azért van, aki megragad mellettem, most is van egy állandó fix inasom. A fiatalember gizdán érkezett, az elején volt emiatt baj „szatyorral”, hiszen szélesebb volt egy faoszlop, mint a válla, de aztán beleerősödött a mesterségbe – viccelődik Oppenauer Péter. A humor minden bizonnyal elengedhetetlen az ő szakmájában, mert a kemény munkához és a piaci árusításhoz is kell a jókedv. Így arról is nevetve beszél, hogy egyelőre „két alomból” négy gyermeke van, és hamarosan, várhatóan áprilisban az ötödik utód is megszületik. Szerinte a legnagyobb esély arra van, hogy a kétéves kislánya követi majd a szakmában. – Sárikám nagyon jó erőben van, szigorú, mint a fogfájás. Úgy üt a kalapáccsal, hogy öröm nézni, már egyéves korában arrébb tett egy fával megrakott taligát. Remélem, átadhatom majd neki a tudásom – köszön el nevetve a kovács, és üti tovább a következő dísztárgyat. Újra a kovács kalapácsolásától zeng a piac.

Borítókép: Élménykovács a karácsonyi vásárban Budapesten, a Pólus Center parkolójában. (Fotó: Magyar Nemzet/Teknős Miklós)