Példátlan mértékű boltfejlesztés zajlik a vidéki Magyarországon

A kistelepülések őrzik a nemzeti értékeket és azokat a hagyományokat, amelyekre hazánk elmúlt ezer esztendeje épült.

Magyar Nemzet
2022. 02. 03. 16:12
20211004 VEKERD egy zsákfalu, 89 lakossal falu riport havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint ötvenmilliárd forintból példátlan mértékű boltfejlesztés zajlik a vidéki Magyarországon, ahol mintegy száz érintett településen 1500 kiskereskedelmi egység újul meg kormányzati támogatásból és a vállalkozói önerőkből a Magyar falu programban – hívta fel a figyelmet a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. 

A Somogy megyei Kastélyosdombón csütörtökön adták át a mintegy százmillió forintos beruházással megvalósult, boltot, kávézót és sörfőzdét is magába foglaló Dombó67 elnevezésű közösségi teret, ahol a távirati iroda tudósítása szerint Gyopáros Alpár elmondta: 

a 2020-ban indult kisboltos programnak köszönhetően olyan üzletek újulnak meg, amelyek az elmúlt években, évtizedekben már nem is működtek.

A kormánybiztos szavai szerint a Magyar falu program célja, hogy a falvak lakosságának életminősége javuljon, úgy, hogy belátható időn belül legalább az alapszolgáltatások fejlődjenek olyan szintre, mint a városokban, és ezt olyan eszközökkel sikerüljön elérni, amilyeneket a települések lakosai igényelnek. 

Az eseményen részt vett Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, aki az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete. A meghívottak előtt Gyopáros Alpár fontosnak nevezte azt is, hogy 

a kistelepülésekre soha többé ne lehessen rányomni azt a bélyeget, amit a baloldal hangoztat, miszerint a falvakra nincs szükség, mert élhetetlenek. 

– Azt szeretnénk elérni, hogy a kistelepülések népessége maradjon a faluban, ha szeretne. Ehhez olyan közszolgáltatásokat kell fejleszteni, mint az óvodai, bölcsődei, orvosi ellátás és a közlekedési infrastruktúra – fogalmazott. Hozzátette, hogy otthonteremtési támogatással, állami mellékúthálózati programmal, a falvakban szolgáltató piaci szereplők segítésével igyekeznek javítani a kistelepüléseken élők életminőségét.

Több tucat bolt nyitja ki újra kapuit a program fejlesztéseinek köszönhetően. Fotó: Lang Róbert

Történelmi jelentőségű a Magyar falu program Szászfalvi László a térség KDNP-s országgyűlési képviselője szerint, aki megerősítette, hogy 

hasonlóan komplex, ekkora nagyságrendű kezdeményezés még nem volt a magyar történelemben.

A képviselő szavai szerint a támogatási program megerősíti azt a gondolatot, miszerint a magyar vidék nélkül nincs magyar jövendő. 

– A kistelepülések őrzik a nemzeti értékeket és azokat a hagyományokat, amelyekre Magyarország elmúlt ezer esztendeje épült – fogalmazott a politikus, megemlítve, hogy az újragondolt, közösségi térként kialakított kastélyosdombói bolt illeszkedik a Dráva környéke kerékpáros és ökoturisztikai fejlesztésébe.

– Ha valami jellemző lehet az ökumenikus segélyszervezetre, akkor az az, hogy közösséget tudott építeni maga köré – erről Lehel László, a Kastélyosdombón központot működtető Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója beszélt, aki azt hangsúlyozta, hogy az ember tudással, szívvel, ésszel, ambícióval és szeretettel csodákat tud tenni, leginkább akkor, ha megvan a képessége az összefogásra. 

A kereskedelmi fejlesztéseknek népességmegtartó ereje is van. Fotó: Havran Zoltán

Az újonnan átadott közösségi tér fejlesztéséhez több mint hatvanmillió forintot nyertek el a Magyar falu program pályázatán. A sörfőzdében előállított sörhöz helyben termesztett komlót használnak fel, amivel nemcsak a helybélieket, hanem a szomszédos településeken élőket és a turistákat is vonzzák majd – fogalmazta meg reményeit Varga Attila bolttulajdonos. 

 

Borítókép: Újjáélednek a szolgáltatások a vidéki kistelepüléseken, többek közt Vekerden. Fotó: Magyar Nemzet/Havran Zoltán

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.