Akvizíciók is támogatták a magyarországi Erste Bank tavalyi eredményét

Mozgalmas évet zárt 2021-ben a Erste Bank: amellett, hogy megközelítőleg 60 milliárd forintra növelte az adózás utáni eredményét, elindult George, a hitelintézet új digitális platformja, amelyre tavaly február óta csaknem 800 ezer lakossági ügyfél kötött szerződést. Az Erste megállapodott a Commerzbank Zrt. és a Random Capital Zrt. megvásárlásáról és a Deutsche Leasing Hungariával való együttműködésről. A Commerzbank állományát tekintve három százalék körüli részesedéssel rendelkezik a vállalati hitelek piacán, míg a Random Capitallal közel 22 ezer értékpapírszámla és mintegy 70 milliárd forint megtakarítás érkezett az Erste kötelékébe.

Horváth Éva
2022. 03. 09. 17:40
Erste Bank Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bank működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – 14,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a nettó kamatbevételek 19,8 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 16,8 százalékkal emelkedtek, míg a kereskedési és konverziós bevételek 44,9 százalékkal nőttek. A működési bevételt ugyanakkor csökkentette egyes hitelek átértékelésén keletkezett veszteség. 

A működéssel kapcsolatos kiadások ettől elmaradó mértékben, 10,4 százalékkal emelkedtek, így a hitelintézet működési eredménye 18 százalékkal 93,9 milliárd forintra nőtt. A költség/bevétel arány is javult: december végére 46,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 48,5 százalékról. Az adózás utáni eredmény pedig 59,2 milliárd forintra gyarapodott – jelentette ki az Erste Bank elnök-vezérigazgatója tegnap, a 2021-es eredményeket bemutató sajtótájékoztatón.

Jelasity Radován részletezte: az ügyfélhitelek és kötvények állománya 2021 december végén több mint kilenc százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az újonnan kihelyezett hitelek állománya egy év alatt három százalékkal bővült, az NPL-ráta (a nem teljesítő hitelek aránya) a 2020 végi három százalékról 3,6 százalékra nőtt.

A lakossági területen az új kihelyezések értéke 0,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A teljes lakossági hitelállomány – részben a moratórium miatt – 12 százalékkal nőtt tavaly – ismertette Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. A lakáspiac bővülésének köszönhetően a lakáshitelek folyósítása 27 százalékkal emelkedett a 2020-as mennyiséghez képest. A fogyasztási típusú hiteleknél a kihelyezés összességében 15 százalékkal elmaradt az előző évtől, ezen belül a személyi kölcsönök esetében a kihelyezés 27 százalékkal ugrott meg, míg a babaváró hitel iránt csökkent a kereslet, harminc százalékkal esett vissza 2020-szal összevetve. A kisvállalkozók esetében az új kihelyezés 33 százalékkal gyarapodott egy év alatt.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – 2021-ben 17 százalékkal 4154 milliárd forintra nőtt. A Random Capitallal az Erste csoportszinten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) első számú kereskedőjévé vált. 

Az Erste Befektetési Zrt. és a Random Capital együtt a legnagyobb forgalmat érte el a BÉT-en 2021-ben a maga 1766 milliárd forintos részesedésével.

A megtakarításokon belül a befektetések aránya közel hatvan százalék volt. Amíg az Erste Banknál a lakossági ügyfélbetétek állománya 19,3 százalékkal nőtt, addig az Erste Befektetési Zrt.-nél befektetett és kezelt vagyon 5,3 százalékkal gyarapodott. Idén további növekedésre lehet számítani, már csak azért is, mert a lakossági megtakarítások várhatóan jelentősen tovább emelkednek az egyszeri állami juttatásoknak köszönhetően. 

A megtakarításokon belül nőhet a befektetések aránya, mivel az utóbbi években megszokottnál magasabb infláció hatására többen fordulhatnak a nagyobb hozammal kecsegtető részvénypiacok felé. A befektetőknek idén elsősorban azokra az értékalapú cégekre érdemes figyelni, amelyek inflációs környezetben is képesek emelni áraikat, míg az egyes szektorok közül az ipar, technológia, fogyasztás és a járványhelyzet remélt lezárulásával a turizmushoz köthető iparágak lehetnek érdekes célpontok 

– mondta el Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A vállalati üzletágban az újhitel- és kötvénykihelyezés volumene tavaly hét százalékkal haladta meg a 2020-as teljesítményt, a kötvény- és a hitelállomány pedig együttesen három százalékkal nőtt egy év alatt. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitel- és kötvényállomány kilenc százalékkal gyarapodott, míg az új kihelyezés három százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, köszönhetően annak, hogy a kkv-szegmensben az ügyfél-elégedettségi mutatóban továbbra is piacvezető az Erste. Az ügyfélszám a kkv-szegmensben öt százalékkal bővült 2021-ben, ezzel az Erste Bank – a nyilvánosan elérhető adatok szerint – a nettó ügyfélszám-növekedés alapján a második leghatékonyabb hitelintézet volt tavaly a piacon.

A kereskedelmi célú ingatlanoknál az új finanszírozás hat százalékkal csökkent 2021-ben, míg az állomány három százalékkal gyarapodott egy év alatt. A nagyvállalatok és önkormányzatok esetében az új kihelyezés volumene 29 százalékkal nőtt, ugyanakkor a hitel- és kötvényállomány három százalékkal apadt. A bank aktív a Nemzeti kötvényprogramban is. Az Erste 2021-ben hét kötvényjegyzésben vett részt, összesen több mint 51 milliárd forint értékben – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

Borítókép: Erste Bank fiókja (Fotó: Bach Máté)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.