A levegőben lóg az ITA Airways eladása

A már vesztesnek tűnő francia–holland–amerikai vevő számára újra megnyílhat az út az olasz Alitalia légitársaság utódcégének megvásárlása felé. Éppen akkor tört ki az olasz kormányválság, amikor kihirdették volna a privatizáció eredményét: a Lufthansa sikerét.

2022. 07. 21. 7:08
null
ITALY-TRANSPORT-AVIATION-ALITALIA-ITA Fotó: HANDOUT
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olaszországi kormányválság a legrosszabbkor jött, és késlelteti az olasz nemzeti légitársaság, az ITA Airways eladását. Csakhogy az Air France–KLM, valamint a Delta légitársasági csoport előtt, amely már-már vesztesként hagyta el a csatateret, most felcsillan a siker lehetősége: az európai és amerikai fuvarozók által alkotott csoport jelentősen nagyobb stratégiai befolyást és részesedést akar biztosítani az eladó Olaszországnak, és ezzel kívánnak a korábban befutónak látszó Lufthansa–MSC konzorcium fölé kerekedni az ITA-privatizáció legvégső szakaszában – tette közzé az Aero.de.

Elakadt az Alitalia utódja, az ITA Airways privatizációja Fotó: AFP/Alberto Pizzoli

Az ITA átvétele már eddig is próbára tette a Lufthansa türelmét. – Nem vagyunk elégedettek, mert úgy tűnik, hogy a privatizáció késlekedni látszik – nyilatkozta Carsten Spohr Lufthansa-főnök még júniusban. 

Olaszországnak azonban most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy mielőbb eladja az ITA-t. 

A kormány mögött álló politikai szövetség Rómában a felbomlás szélén áll. Mario Draghi miniszterelnök le akar mondani, de egyelőre nem teheti meg.

Ebben a helyzetben az Air France–KLM, a Delta és a pénzügyi befektető Certares cselekvési lehetőséget lehetőséget érzékel. A kormányválság előtti napokban úgy látszott, hogy az olasz kormány a Lufthansa és az MSC mellett döntött. Ám a német–olasz duónak most féltenie kell a pozícióját. Az Il Messagero újság értesülései szerint az 

Air France–KLM, a Delta és a Certares jelentősen módosított ajánlattal fordult az olasz pénzügyi és gazdasági minisztériumhoz. Nem kevesebbet ajánlottak fel, mint hogy Olaszország vétójogot kap stratégiai kérdésekben, és befolyást szerez a felső vezetők kinevezése ügyében.

Emellett az Air France–KLM, a Delta és a Certares az állami érdekek védelme érdekében magasabb tulajdoni részesedést engedne Olaszországnak, mint a Lufthansa és az MSC. Korábbi információk szerint szerint a Lufthansa és az MSC ajánlata szerint az államnak mindössze húsz százalék részesedése maradna, miközben az MSC tengerhajózási vállalkozás hatvan százalékkal a legnagyobb részvénycsomagot szerezné meg. 

Az Il Messagero szerint a Delta azt is kilátásba helyezte, hogy az ITA még erősebb szerephez jutna a SkyTeam csoport jövőbeli transzatlanti stratégiájában.

Az ITA Airways tavaly október 15-én indult, miután elődje, a nagy múltú Alitalia 75 év működés után csődbe ment. A megszűnés oka az volt, hogy a légitársaság fennállása alatt jóval több évben volt veszteséges, mint nyereséges. Az állam rendre kisegítette a céget, hiszen az a haszon, amit a turistaforgalom hozott Itáliának, sokszorosan felülmúlta a társaság megsegítésére költött pénzt. Csakhogy az Európai Unió versenyszabályai nem teszik lehetővé a szabadpiacon működő cégek egyoldalú állami támogatását, ezért az Alitalia végül kényszerűen befejezte működését.

Borítókép: az újjáélesztett légitársaság gépei égszínkék festést kapnak (Fotó: AFP/ITA Airways)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.