Orbán Viktor kitért arra is, hogy úgy tűnik, hogy az Európai Unióval való megállapodás elől minden szakmai akadály elhárult. Bár az európai baloldal a magyar baloldali pártokkal karöltve mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Bizottság és Magyarország ne tudjon megállapodni, a kormány olyan javaslatot tett, amely megfelel az EU igényeinek, a genderkérdésben fennálló véleménykülönbséget pedig elválasztották az uniós forrásoktól. – Elvileg minden készen áll ahhoz, hogy megszülessen az együttműködési megállapodás az unió és Magyarország között, amelyre mind a két félnek szüksége van – fogalmazott.
A vidék igényei a fókuszban
Az áprilisi választási eredményekre utalva megjegyezte: nem egyszerűen egy párt győzött április 3-án, hanem a magyar vidék győzött, és bár nem szabad lebecsülni a Budapesten kapott támogatást, a választást a vidék nyerte meg.
A miniszterelnök szerint a vidéknek jogos elvárásai vannak az új kormánnyal szemben, amelyet pedig kötelezettség terhel a vidékkel kapcsolatban. – A vidék igényeit teljesítenünk kell, az érdekeit ki kell szolgálnunk – jegyezte meg. A miniszterelnök a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségét (Magosz) régi szövetségesnek nevezte. Egymásra eddig is számíthattak, közösen vállalták a Magosszal, hogy képviselik a magyar agrártársadalom érdekeit és értékeit, és ebből a közös politikai akaratból született meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Orbán Viktor megjegyezte: annak idején sikerült elérni, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradt, és ez nem is változik meg.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!